Közös Sütiszappanozás

Egy közösségi oldalon való blogos megosztás után, egyik olvasó felkeresett azzal a kéréssel, hogy mutassam meg neki és a barátnőjének egy személyes találkozó alkalmával, hogyan is kell sütiszappant önteni. A lányokat foglalkoztatta a szappanozás gondolata, de azelőtt még egyetlen szappant sem öntöttek. 


Megbeszéltük a részleteket, mivel semmilyen szappanozós kellékkel nem rendelkeztek a csajok, így a formától az alapanyagokig mindent én vittem és egy délután összehoztuk a közel 4 órás programot. A lányok elsőre is fantasztikusan ügyesek voltak, és én nagyon élveztem az órát, mert igazán kreatív volt a társaság.

Természetesen mivel első szappanöntés volt, így egy kis elméleti áttekintéssel kezdtünk. Beszélgettünk olajakról, vajakról, elvekről, színezési és illatosítási lehetőségekről, meg persze a lúgoldás szabályairól. Végül átnéztük, hogyan is működik a szappanrecept számoló program, és a lányok megalkották első saját szappanreceptjüket és a hozzá tartozó designt.
A színezék kurkuma, így az érés alatt sárga színű lesz.

A rettegett első lúgoldás

Mikor oda került a sor, hogy mindenki megfelelően felöltözött, kötényt és kesztyűt húztunk az olajok kimérése után és megkérdeztem; "ki szeretné a lúgot oldani?", egyértelműen a senki volt a válasz. Aztán kicsit nehezen, de csak közelebb mertek jönni a lányok a konyha másik végéből, az egyébként teljesen zárt, kupakkal ellátott lúgoldó edényhez. Ekkor jutott eszembe, hogy talán ez az egy dolog, amit csak személyesen lehet átadni és megtapasztalni, hogy olykor jól jön egy segítő kéz a kezdetekkor.



Egy szappanos tanfolyam mellett mind érveket, mind ellenérveket fel tudok sorakoztatni, de úgy gondolom a rengeteg elolvasott fórum után, hogy a lúgoldás a legfőbb visszatartó erő, ha házi szappanozásról van szó. Így ha valaki, aki ettől a résztől tart és úgy érzi, nem biztos a keze, akkor vagy menjen el egy tanfolyamra, vagy kérjen meg valakit, esetleg ha a környezetében van aki szappanozik, hogy elsőre nyújtson egy biztos kezet, mert remegő kezekkel, bizonytalanul nem érdemes szappanozni.


Egy tanfolyam legnagyobb előnye ezen kívül szerintem a megspórolt idő. Ha kérdés merül fel bennünk otthon, egy azonnali válasz helyett hosszas internetes kutatás vár ránk, ahol a sokszor ellentmondásos információk közül kell kibányásznunk a megoldást. Ennek ellenére még mindig azt mondom szappanozni otthon is meg lehet tanulni és a tanulást egy tanfolyam után sem ússzuk meg, csupán lerövidítjük vele az első szakaszát és biztosabb kezekkel vághatunk bele otthon a projektbe. Félni minden esetre nem kell. Én főzés közbe sérültem már meg csúnyán, mégsem állítom, hogy a főzés veszélyes lenne, ahogy a szappanozás sem az, ha kellően körültekintőek vagyunk.

A kreatív csapat

A lúgozáson kívül a csajok mindent egyedül csináltak én csak végig narráltam az eseményeket, hogy tudják mikor mi következik. Végül kitalálták, hogy fehér helyett, csokis habot tennének a muffin szappanok tetejére, így ez is megvalósításra került, bár azelőtt ilyet még én sem próbáltam, nagyon jól mutatott a végeredmény. Pár nap múlva kaptam képeket a felszeletelt szappanokról és bátran mondhatom, hogy elsőre fantasztikusan szép munka a részükről és remélem, hogy ezek után még láthatunk majd tőlük saját alkotásokat szappan téren.

Mikor a szappanformák visszakerültek hozzám, vittek egy tucat fürdőbombát kipróbálásra, ami ez úton is remélem, hogy elnyerte a tetszésüket. Nektek pedig készítettem egy kis videót, hogy újra kedvet kapjatok a fürdőbomba készítéshez, mert még közel sincs vége a kádfürdős téli időszaknak. A fürdőbomba receptjét az elkészítéshez megtaláljátok a blogon vagy megvásárolhatjátok a kész, akár igényeitekre szabott darabokat tőlem.


Ti elkészítettétek már otthon valamelyik tudatos szappanreceptet az oldalról? Elég részletesek a leírások, hogy bele merjetek vágni? Ha bármilyen kérdésetek van írjátok meg nekem a freedomprincess22@gmail.com email címre.
Megtekintés nagyobb méretben>>>

Ha tetszik az oldal és megtiszteltek a bizalmatokkal az oldalsávon bal fent tudtok felitartkozni Rendszeres Olvasónak. Kommentelni továbbra is bejelentkezés nélkül lehet, ahogy véleményezni is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

További bejegyzések