Fogyókúra Fogadalom? Vegetáriánus lettem...elmesélem

Új év, új élet. Fogadkozunk pezsgőspohárral a kezünkben éjfélkor, hogy idén szebbek jobbak leszünk... leszokunk a dohányzásról, edzeni járunk majd, egészségesen étkezünk, hogy csak a leggyakoribbakat említsem.

Tavaly nem fogadtam meg semmit, mégis úgy esett, hogy január 2.-án lesz 1 teljes éve, hogy nem ettem meg egyetlen lemészárolt állatot sem. Egy ideje érett már bennem a dolog, de a szilveszteri buli után utasítottam el először húst, mondván, még nem döntöttem el, hogy idéntől eszek e halott állatból készült ételt. Nem fogadalom volt, mégis számot vetek most, hisz a blog is egy éves lesz januárban, így az újév tökéletes alkalom az összefoglalóra., hát mesélek.


Azóta valóban nem ettem húst. És azért mesélem el Nektek a történetet, mert talán  inspirál titeket fogadalomtételkor vagy egyszerűen erőt ad az új év, tiszta lap gondolata. Hogy mihez kell erő, mégis mi történt azóta? Felhagytam a fogyó kúrával, nem eszek többé olyasmit, ami számomra nem finom. Többet tudok a táplálkozásról, a hasznos élelmiszerekről és tulajdonságaikról. Nem azt eszem már meg, amit elém tesznek, vagy amit megszoktam, hanem azt amit akarok. Nincs többé unalmas rántott hús krumplival, mert higgyétek el, ennél milliószor izgalmasabb, ízletesebb és változatosabb ételek léteznek, mintsem ezt egyem naphosszat. 

Felszínes, eredmények a külsőmet tekintve

Mielőtt villám gyorsan tovább kattintanál a vegaság miatt, leírom azokat a számomra már másodlagos, felszínesnek ítélt külsőségeket, amik miatt újévkor általában fogyókúrába kezdenek. A zabálás ellenére a hasam lapos és bár súlyproblémám nem volt, a csípőmről maguktól eltűntek a zsírpárnák annak ellenére, hogy a sport idén kimaradt az életemből. Kicsattanok a boldogságtól, ha épp nem kell magyarázkodnom az étrendem miatt. Az emésztésem tökéletes, a bőröm tisztább, a hajam fényes és egészséges, de hozzátenném, hogy minden állatkísérletes kemikáliát elhagytam, a hús elhagyása mellett. A sminkről, divatról, kencézésrő, jó falatokról és csajos dolgokról természetesen nem mondtam le, hisz erről szól a blog is. Egyszerűen ma már máshogy csinálom, ezt mutatom meg nektek itt a blogon. Nem natúr hippi lánynak vagy jóga oktatónak álltam, csupán egy nagyvárosi tudatos csaj vált belőlem. Még mielőtt elfelejteném, mindez olcsóbb anyagilag, így ha csak a pénztárcád szűke tart vissza, akkor az rossz kifogás.



Min változtattam? Nem fogyókúrázom, és a lemészárolt állatok testén kívül bármit megeszek (jól érted se hal, se rák, se belsőségek, se zsír). Többet eszek mint valaha és bármit, amit megkívánok. Bár tejet és tojás egyre kevesebbet (egyszerűen nem kívánom és etikailag is vannak vele problémák). Persze a tudatosság idővel beépül az ember agyába és ösztönösen érzi mi jó neki, de nem ragaszkodom görcsösen a teljes kiőrlésű termékekhez, vagy a cukormentességhez. Csak és kizárólag pozitív hatások értek ezzel az étrenddel kapcsolatban, mind külsőre, mind belsőre, mind etikailag érzem áldásos hatásait. Energiámból sem lett kevesebb, sőt...



Fogadom, hogy...

Egészségesen étkezem, unalmas salátán és száraz csirkemellen élek majd, hogy leadjak pár kilót, vagy legalább megtartsam a súlyom. Ne nem! Két évvel ezelőtt, mikor el kezdett foglalkoztatni az egészség és így a mit egyek, milyen diétát kövessek téma, én is erre az általános unalmas étrendre találtam. Nem bánom, mert közbe is sokat tanultam. Elhagytam a cukrot és mániákusan próbáltam kerülni a fehér lisztet, sót, zsíros ételeket... Nem mintha fogyni akartam volna, de a plusz kilók akaratlanul is felmásznak az emberre, ha gondolkodás nélkül mindent megeszik, amit elé raknak. Hát, hogy is mondjam, nagyon unalmas így táplálkozni, éppen ezért általában hamar feladja az ember.

Fogadom, hogy egészségesen élek...

Igen ám, de mi az egészséges? Az internet, a könyvek a boltok polcain, az iskolában és életben felszedett információk, mind mást mondanak. Melyik a legjobb diéta? Mi az egészséges étrend, vagy étel? Mit mondanak a kutatások és mit mutat a tapasztalat? Én felhagytam az egészséges étrend felkutatásával, ezért sokszor meglepődnek, hogy a vega kajámra nem azt mondom, hogy egészséges, hanem azt, hogy finom. Nincs lehetőségem vizsgálni az étel egészségemre gyakorolt hatását, és sosem tudhatom, hogy a megjelenő felkapott kutatások eredményeit ki fizette meg, így mennyire hitelesek azok.
Nyilván a tehén anyatejének fogyasztása sem magától lett ilyen népszerű, keményen lobbiztak érte. Hogy mennyire egészséges azt kutatások egyaránt igazolják és cáfolják is attól függően ki fizet az eredményekért. Bár erősen vonz a vegánság gondolata, egyenlőre fogyasztok tejtermékeket, de ha ép ésszel belegondolok, mégis miért lenne szükségem életem végéig állatok anyatejének fogyasztására, az egészségem megőrzése érdekében? Egyszóval az egészség kérdését magán szinten nincs lehetőségem pontosan kutatni, az állatkísérleteknek meg egyébként is minden szinten ellenzője vagyok. Így megelégszem azzal, hogy a vegetáriánusok tovább élnek a tapasztalat szerint, de nem dobálózok nagy szavakkal, miszerint én csak egészségesen eszem, hisz ki tudja mit is jelent ez?



Én csak próbálok kegyetlenség mentesebben élni. És, ha csak egy dolgot fogadnál meg az új évre, mindenképp azt tanácsolnám, hogy fogadd meg: Nem vásárolsz többé állatkísérletekben kifejlesztett termékeket. Hogy miért pont ezt? Először is, már ez egy hatalmas döntés, ami teljesen banális, hogy az emberek ilyen vakságban élnek erre a témára. Facebookon napi szinten tele az üzenőfal a cuki vagy épp elesett, kidobott állatokkal és a hozzá tartozó felháborodott posztokkal. Mégis Garnier, Nivea, L'oreal, Manhattan, Baba és még sorolhatnám milyen állatkísérletes kozmetikumokat, takarító és mosószereket vásárolnak meg, pedig ezekért mind állatokat kínoznak napi szinten laborokban.

Keresd a kegyetlenségmentes logót.

Ami a legbanálisabb, hogy nem véletlenül kell tesztelni ezeket a kemikáliával teli termékeket, mégis gondolkodás nélkül kenik tömegek akár az arcukra, mert egy a gyártó által fizetett kutatás veszélytelennek állítja. Persze ettől még egy másik lehet, hogy rákkeltőnek találja. Mégis azért mondanám, hogy az állatkísérlet mentességet fogadd meg először, mert engem is ez indított el az úton. Az olvasás ebben a témában ráébresztett, hogy én nem akarok kegyetlen lenni, sőt tennem kell ez ellen. Miért nem hívja fel erre senki a figyelmet? Hisz nem ismerek olyat, aki meg akarna kínoztatni egy állatot, mégis mindenki megteszi közvetve, tudatlanságból, vagy nemtörődömségből. Hát ezért született a blog és a sok kép, videó és kutatás után így lettem vegetáriánus egy évvel ezelőtt.

Te is elindulhatsz velünk az úton...

Fogadom, hogy leadok pár kilót...

Talán a leggyakoribb fogadalomtétel a világon, még év közben is. Bevallom fiatal vagyok és súlyproblémával sem nagyon küzdök, így az eddigi fogyókúráim, mind elcsépelt, divat próbálkozások voltak inkább, persze mindenki szeretne leadni egy kicsit. Nagyon édesszájú vagyok, ami ugye a saláta, plusz íztelen csirkemell diétába aligha fér bele. A fél éves teljes cukor megvonással mégsem történt semmi. Nem fogytam le vagy ilyesmi, viszont cserébe elég unalmas volt és visszautasító. Hisz kihagytam a közös pizzázást, alkohol fogyasztást, buli után kajálást sőt a hétköznapi ételeket is, mivel többségük fehér liszt, cukor és zsír keveréke. A sütikről már nem is beszélve. Így nem csoda, ha ez a fajta "egészséges" étrend, nálam is hamar megszegésre került. A húsmentességet viszont gyerekjáték betartani, hisz etikai okai vannak.

Unalmas fogyókúrát, nem sok értelme van megfogadni.
Én nem magamért, vagy az egészségemért lettem vegetáriánus és állatkísérlet mentes, hanem az élet iránti tiszteletből, mert bárki birtokolja azt, az élet értékes és elvenni ösztönösen rossz érzés, úgy gondolom nem véletlenül. Csak másodlagos számomra, hogy a fogyókúrát félredobtam, azt eszem amit csak megkívánok, mégsem híztam egy dekát sem, és beteg sem voltam idén. Ráadásként a bőröm is meghálálta, az állatkísérlet mentes kozmetikumokra való áttérést, hisz már soha semmit nem veszek meg anélkül, hogy megfordítanám a dobozt, ellenőrizném a gyártót és asz összetevőket.
Gondold át, mielőtt cselekszel...

Fogadom, hogy unalmas párolt zöldségeken és salátán fogok élni, mert vegetáriánus leszek...

Valóban a legzavaróbb és legnehezebb feladat az előítéletek feloszlatása, mint ez a saláta evő titulus. Ez volt az egyetlen nehézségem a húsmentesség felé vezető úton, hisz ki szeret állandóan magyarázkodni evés közben? Én nem vagyok kifejezetten oda a salátákért, sőt életemben nem jógáztam még és bár tudom, hogy mit mivel érdemes társítani az étkezés során, nem elemezgetem állandóan, hogy egészséges e amit épp eszek. Mégis nap mint nap kerülök szembe hétköznapi "táplálkozási szakértőkkel", mert valahogy gombamód jelennek meg körülöttem a vegetáriánus étkezésnek köszönhetően. Ők egy nagy adag zsírban tocsogó, sokszor szójával dúsított tetem és olajban úszó krumpli felett ülve vonják kétségbe az egészségem, még mielőtt magukba nyomnának fél kiló cukrot tartalmazó, szintetikus szín, illat és ízfokozóval telenyomott édességet desszert gyanánt. Valóban értem kell aggódni? 
Számomra nem étel, csupán holttest.
Hadd mutassam meg Nektek a mi idei, szilveszteri húsmentes menünket. Láthatjátok, sem éhen nem halok, sem finom falatokban nem szenvedek hiányt.

Az első, undi virsli nélküli, szilveszter nálunk, anyukám jóvoltából.
Nem állítom, hogy az, ahogy én étkezem, a legegészségesebb a világon! De abban biztos vagyok, hogy többet tudok a tányéromon lévő ételről, mint az, aki csak azt eszi, amit elé tesznek, amit megszokott, anélkül, hogy egyszer is felülbírálná, vajon kell ez nekem? És ami ennél is fontosabb, miért lennék kegyetlen, miért ennék meg egy lemészárolt holttestet, ha máshogy is dönthetek?! És visszatérve az unalmas párolt zöldségre, mindenkit meg kell nyugtassak, sosem ettem még ennyi izgalmas, ízletes ételt, amit talán sosem kóstoltam volna, ha nem billentem ki magam az unalmas rántott hús-krumplival, pörkölt-galuskával ördögi körből, amiből 24 év bőven több volt mint elég. 

Nem csak magyar, de pl. isteni török és indiai, alapból húsmentes fogások vannak. 
És mielőtt megfogalmazódna benned a furkálódó kérdés, miszerint mit tennék, ha egy lakatlan szigeten csak húst tudnék enni, vagy éhen halnék?

Akkor itt és most felhívnám a figyelmedet, hogy hamarosan valóban egy lakatlan szigeten találod magad, ahol nem lesz mit enned, csak ennek neve Föld lesz. Sőt már most rengetegen élnek ilyen szigeteken, amiket te csak földrésznek nevezel, pont azért mert a húsfogyasztás már most nagyban hozzájárul az éhezéshez. A gabonát, amivel emberek lakhatnának jól, haszonállatokkal etetik meg, melyek húsa természetesen sokkal kevesebb embert táplál, a felemésztett takarmányról, ürüléktől elsavasodott termőtalaj újabb erdőpusztító hatásairól már nem is beszélve. Sőt, az a pálmazsír, amiben oly büszkén sütögeted a pecsenyédet, mivel te ugyebár húsevőnek születtél (hisz lecsiszoltatott tépőfogaid is ezt igazolják a Twilight láz óta), na annak termesztése nem csak az orangutánok lemészárlásával jár, amire ma még nagy ívben teszel, hanem a föld tüdejének kiirtásával is. Így inkább én kérdezhetném, hogy mit kezdesz majd egy túlnépesedett, esőerdő nélküli világban, ahol lélegezni sem bírsz majd, nemhogy husikát enni, mert ugye az a finom. Ennél te még répát, ha teremne, de ugye az sem fog. 

Pálmaolaj...ami szinte minden összetevőlistán szerepel.

Fogadj, meg tehát csak ennyit; Jövőre nem leszek kegyetlen. És ez több, mint elég. 


A blog is hamarosan 1  éves lesz, hisz szorosan kapcsolódik a tudatos életmódra való átállásomhoz. Több mint 60ezer oldalmegjelenítésen, 200-nál is több hozzászóláson, rengeteg email váltáson és személyes találkozón vagyunk túl, így mondhatom, hogy a Tudatos Nagyvárosi Lány elérte a célját. Hisz, ha csak egy ember nyitja ki a szemét a világra, és ő is csak egy embernek mesél erről, akkor már megérte. Köszönöm Nektek, hogy vagytok, hogy együtt formálunk egy tudatosabb közösséget és, hogy együtt fejlődtök velem, egy tudatosabb élet útján. 

Én írom Nektek a Tudatos Nagyvárosi Lány blogot. BUÉK kedves Tudatos Metropoliták!
Idén megtanultunk együtt kozmetikumokat keverni, állatkísérlet mentes márkákkal sminkelni, natúr vegán sütiszappant önteni, tudatos DIY ajándékokat készíteni és csomagolni, megbeszéltük, miért ne vásároljunk, legalább 3-as kódú tojást, húsmentesen főztünk,  de a lényeg, hogy együtt tanultunk tudatosabban gondolkodni, anélkül, hogy bármiről is le kellett volna mondanunk.


Ha idén Te is szívesen a Tudatos Metropolitákkal tartanál, iratkozz fel rendszeres olvasónak a blog bal oldali sávján felül található "Feliratkozás a webhelyre" gombra kattintva. A 100. feliratkozónál házi tudatos sütiszappant sorsolok ki, ahogy már ígértem>>>


Ha kellene még egy kis bátorítás, egy utolsó érv a húshagyás mellett, vagy csak tisztán szeretnéd látni a világot a maga valójában, esetleg megválaszolatlan kérdéseid vannak, akkor ajánlok egy filmet, mely megadja a választ mindenre:

A Földlakók egy film rólunk, emberekről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban

További bejegyzések