Vegán levél a Mikulásnak

Úgy döntöttem idén nyílt levelet írok a Mikulásnak, mert szeretnék segíteni azoknak, akik megajándékoznák vegán (esetleg tejre és tojásra diétázó) ismerőseiket vagy magukat; persze csak ha jók voltak.

Akár mikulás csoki is kerülhet a csizmába, a Müllerben kapni Veganz márkájút, de az AfterEight mikulása is vegán (a dobozos csokija nem, abban tej van, ha ilyet adnátok a Pennyben kapható "hasonmás" vegán.)

Penny Market- AfterEight utánzat és mogyoróvajas csoki

A veganizmus nem arról szól, mit eszünk vagy mit nem, ez egy állatjogi mozgalom, de ha ehető ajándékot szeretnél adni, tudnod kell, hogy nem lehet benne semmi, ami állati eredetű. Tehát tejes édességek, tojásos sütik, mézes kekszek, zselatinos dolgok kilőve. Gondolom húst és halat nem szoktatok adni, így azt nem sorolom. Attól, hogy valami bio, még nem vegán, sőt az egészség részlegnek sincs köze a veganizmushoz és a laktózmentes csokiban is van állati tej, szóval legegyszerűbb, ha megnézed a termék összetevő listáját, vagy vegán logós finomságot keresel.

EZZEL A LISTÁVAL NEM KÜLDELEK A BIO BOLTBA, DIREKT ÁTLAGOS BOLTOK POLCAIRÓL VÁLOGATTAM, HOGY MINDENKI KÖNNYEN BESZEREZHESSEN VALAMI APRÓSÁGOT.

Penny Market- marcipán és kókusz

Hozzon a mikulás csokoládét?

Persze, csak vegán legyen. :) Szerencsére sok véletlenül vegán édesség van. Pl a Győri édes csokis perece, vagy a Manner mogyorós és citromos nápolyi, Ritter csokiból a Marcipános és a Halbbiter is vegán, Oreo kekszből is találtok vegánt (de ennek is ellenőrizzétek az összetevőit, mert gyártási országtól függ, hogy van e benne tejszármazék), a Lidlben és az Aldiban is kapni Spekulatius karácsonyi kekszet, Wawel csokit 300Ft körül kapni a Pennyben, a mogyoróvajas állítólag különösen finom. 



Boci csokiból is találni gyümidarabos étcsokikat (A BOCI MÁR NEM VEGÁN, AZ ÚJ ÖSSZETÉTELBEN TEJSZÁRMAZÉK VAN!) de van helyette töltött Tibi csoki és az én személyes kedvencem a bon-bon meggy. Én nagyon boldog lennék, ha a mikulás egy teli puttony konyakmeggyel érkezne.  

Tibi csoki- csak a kis táblás, vastag kiszerelés vegán, ami krémmel van töltve, mint egy bonbon. Az ananászos és a marcipános rendben van, de az epres bíbortetűvel van színezve sajnos, így az nem vegán.

Nutella, vagyis vegán mogyorókrém változata! 

Nem ismerek senkit, aki ne örülne neki. A dm és a Müller is árul vegán nutellát, van rajtuk logó, így el sem lehet téveszteni, de aki drogériába sem jut el, az vegyen nyugodtan mogyoróvajat (ez földimogyoróból van), de Tescoban és Lidlben is könnyen megtaláljátok.

Szerintem a dm vegán "nutellája" a legfinomabb mind közül.

Spekulatius fahéjas, karamellás krém a Lidlből.
Ha a Müllerben jártok, ne felejtsetek el puszedlit venni, mert nagyon finom.

Figyelem! A gumicukor nem vegán, ugyanis állati zselatinból van.

Ha gumicukrot szeretnél adni, keresd a vegán logót. Aldiban, dm-ben és Müllerben is találtok többfélét. Gumicukor imádóknak kötelező videó, érdemes megnézni>  https://www.facebook.com/groups/veganinhungary/search/?query=gumicukor


Karácsonyi keksz, a nem mézes kalács

Mielőtt valaki hiányolná a saját készítésű ajándék ötletet, bár ez a bejegyzés nem erre hivatott, az Ikeában találtok vegán mézeskalács tésztát. Kisütitek és mehet szép üvegbe, tökéletes ajándék.


Kézzel készült, pálmazsírmente, vegán szappan

A Love2Smilenak olyan szép natúr csomagolása és különleges formája van, hogy szuper ajándék lehet. Minden termékük vegán, klassz ajándékcsomagokat lehetne összeállítani belőlük, én a csokis- narancsos változatot biztosan nem hagynám ki a dobozból. 



Tökéletes figyelmesség, ha ápoló olajakat adsz

Szerintem nagyon kedves gesztus ápoló olajat ajándékozni, ezek olyan kozmetikumok, amikkel nem lehet mellélőni, főleg, hogy télen mindenkinek több védelmet igényel a bőre és szárazabb a haja. Örök kedvencem a Coconutoil arcápoló, sminklemosó olaja. Annyit emlegetem, lehet már azt hiszitek fizetnek ezért, pedig nem így van, egyszerűen csak jónak tartom, ez a kedvenc bőrápolóm. De attól függően kinek szánjátok, csodás lehet egy hajápoló vagy masszázs olaj is tőlük.



Lush, soha ne adj állatkísérletes kozmetikumot!

Tudom, hogy tele a drogéria kozmetikum csomagokkal, de ne vegyétek meg a nagy márkák állatkísérletes kozmetikumait; én biztosan nem fogadok el ilyesmit, hisz számomra egy kegyetlen bőrápoló elfogadhatatlan. Személy szerint nem is tartom a legjobb ötletnek a kozmetikum csomagot, mert elcsépelt és nagyon jól kell ismernünk az ajándékozott bőrtípusát hozzá. Egyébként minden drogériában kaptok olcsóbb vegán kencéket, pl Alverde, Alterra, Rival de Loop, Balea, Catrice, Essence vagy a Müllerben Terrana Naturi, CD... Arra érdemes figyelni, hogy ha nincs vegán logó a terméken, a mézes változatokat hagyd a polcon és a rúzsok, pirosítók lehetnek kármintetűvel vörösre színezve. A Milaninak vannak vegán rúzsai és pirosátói, azok mellett megtalálod a vegán jelzést.


Szóval nem azért Lush, mert csak az lehet vegán ami fancy és drága, mert látjátok millió a drogériás változat, hanem, mert ha már nem akadt jobb ötletünk a tusfürdőnél legalább legyünk kreatívak. Tusfürdő zselé, habfürdő varázspálca, ajándékcsomag alakú fürdőbomba, újrahasznosított kendőbe burkolt kozmetikumok, kit ne fakasztana mosolyra. A csomagolást megspórolod magadnak és a környezetnek is, mégis garantált az ünnepi külső és az öröm. A Lushban nem minden vegán, de minden vegán termék fel van logózva, pl a fentieken kívül a rúzsaik is mind vegánok, így az én szívem könnyen elrabolható egy igazán télies, sötétlila árnyalattal, de ha valaki vörös rúzst keres (fent említettem a kármint, ami miatt vegánként ez nehezebb feladat), az biztosan szuper boldog lesz a Határozott nevű árnyalattól a csizmájába.

Ha mégis tusfürdő, akkor különleges illatú vegán változat

Az összes hipermarket és minden drogéria polcain megtaláljátok az Original Source természetes illattal ellátott tusfürdőit. Különleges csomagolás és meglepő illatpárosítások, amik belengik az egész fürdőszobát. Narancsos- gyömbéres, kókuszos- sheavajas, vanília-málna, menta, mangó, mandulatej-meggy, citrus illatok, többségük uniszex változat, így pasiknak is jó választás.



Szintén mindenhol kaphatóak a Treaclemoon vegán tusfürdők. Klassz idézetek vannak minden flakonjukon, így még kedvesebb ajándék. A vaníliás szerintem tökélete választás ilyenkor, de a kókuszos és a mandarinos is csodás téli illatok.


Esetleg opció lehet még, a két újonnan piacra dobott márka, mivel jelenleg újdonságként hathat a megajándékozottra. 

Love Beauty and Planet

Nature box

Ha nem vagy biztos a dologban, gyümölccsel bárki boldoggá tehető

Inkább gyere üres kézzel, mint egy tábla, tejes milka csokival. Ha nem adsz semmit az sokkal jobb, mintha valakinek semmibe vennéd az értékrendjét egy gyapjú pulcsival, vagy bőrkesztyűvel, sőt az új téli bőrcsizmád mutogatása is szörnyen kínos, nem fogom megdicsérni. 


Ezzel ellentétben nem ismerek vegánt, aki ne örülne egy ananásznak, gránátalmának vagy mangónak, akárcsak narancsnak, mandarinnak, datolyaszilvának. Ugye milyen könnyen boldoggá tehető csapat vagyunk? Dió, kesu, mogyoró, mint a gyerekmondókákban és garantált a boldogság. 



Remélem valakinek tudtam segíteni ezekkel az ötletekkel, vagy legalább betekintést nyertetek egy nem is olyan bonyolult, vegán világba. Mindenkinek virgácsmentes mikulást kívánok, ha érdekesnek találtátok gyertek facebookra, ott azt is elárulom, mi kerül a vegán, ünnepi asztalra>


1 megjegyzés:

  1. Kedves Rita!
    Szuper, hogy nyomot találtam a Wawel mogyoróvajas csokiról! Most egy ideje már nem látom. Tudsz valamit?
    üdv, Vipeter a frímélen

    VálaszTörlés

Keresés ebben a blogban

További bejegyzések