A legrégebbi tavaszi méregtelenítő kúra

Hogyan szabadulj meg a tavaszi fáradtságtól?
Régen is fontosnak tartották a méregtelenítést tavasszal, hogy a télen felhalmozódott méreganyagoktól megtisztítsák a szervezetet. Nagyanyáink is ismerték már a módszert, csak ők egyszerűen böjtnek hívták.

Böjt az ősi méregtelenítő kúra
A böjt az érzéki élvezetek, különösen a táplálkozás korlátozását vagy az azokról egy időre való teljes lemondást jelenti, eredetileg vallási fogalom. Böjt idején „belülről” táplálkozunk. Az önkéntes megvonáskor az energiát nem a felvett élelmiszerekből, hanem testünk táplálékraktárából nyerjük.



Az alapelv ma is változatlan, de még csak vallásosnak sem kell lennünk ahhoz, hogy meg akarjunk szabadulni a tavaszi fáradtság kínzó tüneteitől. Az akkori böjt és a mai méregtelenítés alapelve is ugyanaz, elhagyni a húst egy időre, mivel a hús ez emberi szervezet számára a nehezen emészthető kategóriába tartozik. Persze ma már divatja választja épp melyik a legtrendibb méregtelenítés, de ebben az alapelvben mind egyetértenek. A méregtelenítés akkor tud a leghatékonyabb lenni, ha minden állati eredetű termék fogyasztását mellőzzük a méregtelenítés ideje alatt. Így ne fogyasszunk halat, tojást, tejterméket, sajtot, és kerüljük az állati zsiradékban sütést is. 
A méregtelenítést semmiképp ne tévesszük össze a fogyókúrával és a diétával (étrenddel) se. Jól lehet, hogy a böjt mellékhatása lehet súlycsökkenés, ami lendületet adhat egy életmódváltás vagy egy diéta elkezdéséhez, így ilyen célból is ajánlott, ám az itt gyorsan leadott kilók visszajönnek, amint visszatérünk a megszokott étrendünkhöz. 
Egy tavaszi megújuláshoz, feltöltődéshez, tavaszi fáradtság leküzdéséhez azonban nagy energiát kaphatunk, így mindenkinek érdemes belevágni.

Miért?
A szervezetre tavasszal nagyon ráfér, hogy feltöltődjön vitaminokkal, ugyanakkor nem árt száműzni a télen felhalmozódott salakanyagokat sem. 
A rendszeres salaktalanítás az egyik legjobb megelőzési módja a civilizációs betegségeknek: az allergiáknak, a fejfájásnak, a gyomorfekélynek, az izomfájdalmaknak és a cukorbetegségnek. A böjt hatására a szervezetünkben felhalmozódott salakanyagok és mérgek felszabadulnak és kiválasztódnak. A bőr is megszépül.


Mikor kezdj neki?

A valláshoz kötődő keresztény böjtből érdemes lehet akár meríteni is, mert az időszakok nem véletlenszerűen vannak megválasztva, orvosi szempontból is megállja a helyét a nagyböjti időszak.

Hagyományos Keresztény Böjt
A keresztény böjt húshagyó kedd utáni Hamvazó szerdán kezdődik, ami idén március 5.-e és Nagyszombaton végződik, ami idén április 19.-e. Ezt követi Húsvétvasárnap, ami értelem szerűen az első nap, mikor húst lehet enni. Ekkor ér véget egy ünnepel a vallásos tavaszi méregtelenítő kúra, tehát a böjt.



A keresztények két fő böjti időszaka a karácsony előtti advent négy hete és a húsvét előtti negyven nap, ebből a második a szigorúbb. A tavaszi nagyböjt (az adventtel ellentétben) mozgó időszak, ugyanis a Húsvét időpontja, a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő első vasárnap. Ezt előzi meg a negyvennapos böjt (a Szentírásban a negyvenes szám szent) a középkorban rendkívül szigorú volt, szerdán, pénteken és szombaton csak kenyeret és sót fogyasztottak, napjában egyszer, a jóllakás és a húsevés pedig a többi napokon sem volt megengedett. A katolikus egyházban a II. Vatikáni Zsinat (1962−65) óta már csak a hamvazószerdát, a nagypénteket és a nagyböjti időszak péntekjeit veszik szigorúan, napi háromszor étkezés, egyszer jóllakás, hústól való tartózkodás, a protestáns egyházak híveikre bízzák az önmegtartóztatást. 
A böjt vallásos gyakorlata a bűnbánatot, az áldozathozatalt és a megtisztulást szolgálja. Magyarországon ebben az időszakban nem főztek, sütöttek állati eredetű zsírral; a nagyböjt kezdete előtt mindent a kamrába tettek, amit negyven napig nem fognak használni (zsíros edényeket, szalonnát stb.). Mindennap csak kétszer ettek: ebédre levest, böjtös pitét, vacsorára olajos káposztát, savanyú paprikát, diót és mézet. A hagyományos böjti étrendben helyet kapott még sokféle főzelék, aszalt gyümölcs. Böjti időszak alatt tilos volt lakodalmat, mulatságokat tartani.
Láthatjuk tehát ,hogy a vallásos böjt nem csak a testi, de a lelki megtisztulásról is szól. Lemondhatunk bármiről egy időre ami nekünk fontos, így bizonyítva azt, hogy nem vagyunk rabja egyetlen szokásunknak sem. 
De nem csak a vallásos embernek van még mire figyelni az étkezésén kívül a méregtelenítés alatt. Talán nagyanyáink még nem szembesültek ezzel a problémával, de ma már elkerülhetetlen, hogy figyeljünk a méregmentes tisztálkodásra és testápolásra
Bizony ha nem figyelsz erre tudatosan méreganyagokkal teli vegyszeres kemikáliákkal mosod a hajad, -fogad, -bőröd, -arcod. Méreganyagokkal test ápolsz, mosogatsz és takarítasz, amik a bőrödön keresztül mind felszívódhatnak. Ha rendesen szeretnél méregteleníteni, legalább ezen időszak alatt figyelj rá, hogy ne érintkezz vegyszerekkel. Így biztos lehetsz benne, hogy a méregtelenítés után az arcodon és a bőrödön is látványos lesz a változás, és a tavaszi fáradtság helyett, a természetes pír és rózsás szín ül majd ki az arcodra

Natúr kozmetikumokra számtalan tippet találsz a blogon,  és ha egyszer megérzed mennyit segítesz magadon és a pénztárcádon is ezek használatával, garantáltan nem akarod majd a böjt után sem száműzni őket többé. 
A 20. században elterjedt sokféle nem vallási eredetű böjt, melyek egészségügyi szempontok szerint alakultak. Elhízott, magas koleszterinszinttel élő társadalmunkban − vallási okokon kívül is − mindenkinek érdemes lenne legalább negyedévente néhány napos tisztulásra szánnia magát. Tavasszal sokunkat fáradság gyötör. A téli, nehezebb ételek energiaigényes emésztése, a vitamin- és mozgáshiányos élet fáradttá, kedvetlenné tesz. Szükségünk van a megújulásra. 
Mit egyek?
Most jöjjenek a tippek, mert tudom, hogy a legnagyobb probléma böjt, méregtelenítés, fogyókúra és életmód váltás alkalmával is, hogy jó de akkor mit egyek?

Nekem inkább az a furcsa, hogy manapság az emberek többsége nem tudja elképzelni a húsmentes főételeket. Pedig nagyon is sok van belőlük, még csak húshagyónak sem kell lenni hozzá, hogy olykor fogyasszuk őket hétköznapokon, a nélkül, hogy különösebben feltűnne. Manapság mégis ha megkérdezek valakit, hogy mi a kedvenc főétele, szinte biztos, hogy valami plusz hús lesz az. Ezért nem csoda ha tanácstalan vagy, mit is egyél a tavaszi méregtelenítés alkalmával. 
Főzeléket mikor ettél utoljára fasírt nélkül? Salátát csirkehús nélkül, mondjuk kölessel? Sült zöldségeket oldalas nélkül? Párolt rizst rántott hús nélkül? És még sorolhatnám hosszasan, mit felejtettünk el mióta nem igaz már a több nap mint kolbász mondás. 
Érvek a hús mellőzése mellett
A hús evés ma már bizonyítottan egészségtelen. Hogy az őseink is ezt ették már, miért lenne egészségtelen? Dédanyád biztosan nem antibiotikummal telenyomott 10 nap alatt felnőtt ,majd lemészárolt csirkét evett, heti hétszer! A boltokban kapható csirkék ma már pl. fele annyi idő alatt érik el vágási súlyt és kétszer olyan zsírosak, mint 30 éve. Vajon miért? Magától, természetes módon ez nem lehetséges. A nagyüzemi feldolgozás megváltoztatott sok mindent, és még ha azt is gondoljuk, hogy az az állat esetleg háztájon nőtt fel, akkor is vegyszeres takarmányt kapott, még ha ebbe bele sem gondolunk. Félreértés ne essék, ma már olyan ,hogy valami bio szerintem nem létezik. Ha józan ésszel belegondolunk attól, hogy én nem permetezek, még a szomszéd igen, vagy permetezve lehetett már valamikor az a föld, így szennyezetlen talaj nem igen létezik, mert a talajt nem lehet egyszerűen egy kerítéssel megvédeni és még ha ez megoldható is lenne a levegő szennyezettségét nem lehet kiiktatni. Tehát a bio számomra nem létezik, de olyan hogy nem közvetlenül vegyszerezett, vagy kevésbé vegyszeres igen. Így lehet, hogy egykor egészséges volt a húsfogyasztás, de mára ez már nem mondható el. Persze a történethez hozzá tartozik, hogy akkor sem ilyen mértékben, hisz ilyen mennyiségű hús, természetes módon nem kerülhetett az asztalokra, az év minden napján már a tartósítás hiánya miatt sem. Persze lehetett sózni, vagy füstölni, már akkor is léteztek erre praktikák, de ilyen mértékű húsfogyasztást nem sok család engedhetett volna meg magának. Gondoljunk csak bele mekkora udvar kellene ahhoz, hogy annyi csirkét nevelhessünk rajta, amennyi biztosítja az állandó húskészletet. Részemről a húsfogyasztás egyébként is hanyagolva, mert az értékrendembe már nem fér bele az állatmészárlás, de aki az egészsége szempontjából hanyagolná, az is talál bőven okot rá, ha kicsit utánaolvas, ezt garantálom. A tavaszi méregtelenítés, pedig jó kezdő lépés lehet újabb húsmentes ételek kipróbálásához is.
Speciális böjt, diéta bizonyos betegségek esetén (pl. emésztési, szív-, cukor-) a legjobb gyógyszer is lehet, de az egészség megtartásáért, a test és a szellem felfrissítéséért mindenkinek ajánlott. A nagyobb vallási böjtök tavasszal és ősszel vannak, érdekes módon éppen egybeesnek az egészségügyi szempontból ajánlott időszakokkal… Természetesen más céllal és máshogyan böjtöl egy mohamedán, egy buddhista, egy keresztény vagy egy ateista ember.
TIPPEK
Mit egyek a tavaszi méregtelenítés alatt?
Na nem fogok a közhelyekkel jönni, hogy egyél sok zöldséget, gyümölcsöt és igyál sok vizet, mert ezt magadtól is tudod. De van számodra pár tipp és rengeteg ötlet, hogy gyorsan finom ételt varázsolhass az asztalra.
Most lehet elővenni az elfeledett krémleves recepteket.

-fokhagyma krémleves (a fokhagyma antiszeptikus, fertőtlenítő hatású)
-brokkoli krémleves (vas pótlás, a nők többsége egyébként is vashiányos)
-zeller krémleves
-borsókrémleves (mentával különlegesebbé teheted az ízét)
-sütőtök krémleves (ha feldobnád naranccsal fantasztikus)
-kukorica krémleves
-gomba krémleves
-málna krémleves (vagy bármely más gyümölcs, akár fagyasztott is lehet)
 Egyébként szinte bármilyen főtt zöldséget leturmixolhatsz krémlevesnek, aminek szereted az ízét.


  

Hogy kívánatosabbá tedd az ételt, kényeztesd a szemed is. Szórd meg az elkészült finomság tetejét evés előtt, valami hozzá passzoló roppanós dologgal. Például mandula forgáccsal, pirított rozskenyér kockákkalamaránttal (nem kell legyinteni mindenre amit nem ismersz, nagyon gazdaságos, ha van otthon egy csomaggal), tökmag, napraforgó mag, vagy ami épp van otthon. Ha semmi nincs, egyszerűen csak hagyj egészben a turmixolásnál az alapanyagból így díszítheted és érdekesebbé is teheted a leves textúráját. Kísérletezz bátran!
Ha pikánsabbá tennéd a díszítéssel a krémleveset, egyszerűen szórd meg valamilyen fűszerrel, rózsabors, fehér bors nagyon jól mutatnak, de a fekete bors sem rossz választás. Szárított csilipehely, petrezselyem vagy zeller zöld, amit magad is száríthatsz hűtőben papírtörlőre téve, persze ha friss még illatosabbá is teszi az ételt. 






Főzni sem kell, TURMIXOLJUNK.
Ha valakinek egyszerűbb lenne a léböjt annak is van pár tippem. Ez nem sokban különbözik a krémlevesektől, de főznöd sem kell, így értékesebb dolgokra fordíthatod az időd. Csak egy turmixgép kell, meg pár zöldség és gyümölcs,  amit jól párosítva újra fogsz értelmezni. És a zöldség- és gyümölcssalival ellentétben, ehhez nem kellenek drága gyümölcsök, vagy különleges zöldségek, csak pár jó ötlet. A fűszerezést itt se felejtsd el, és ha pohár helyett csinos kis tányérokban tálalód, senki nem kérdőjelezi majd meg az ebéd mivoltát. ;)

Cékla + Alma
A rubinvörös csodazöldség nem csak olcsó, de jótékonyan hat a magas vérnyomásra, rákmegelőző, vérképző, kimondottan jó vashiányra és tele van vitaminnal, főleg így nyersen.

Paradicsom
Turmixolva léként, nyersen vagy levesnek, de boltból ne, vagy legalább ne szezonon kívül a kényszerérett vegyszerezett fajtából. Kertben vagy balkonládában is lehet paradicsomot nevelni akár egy panellakásban is. Kalóriaszegény így bármennyit fogyaszthatsz, egy kis fűszerrel és bazsalikommal feldobhatod a turmixodat, amit ha tányérban tálalsz, már is kész a hideg paradicsomleves az egész családnak. Sötét tányérban még gusztusosabb. :)

Szárzeller
Ez aztán a gazdaságos, fogyasztó zöldség. Jó darabig elég egy gumós szár, amit pár száz forintért beszerezhetsz és felhasználásának csak a fantáziád szabhat határt. Felcsíkozhatsz pár szárat és ropogtathatod csak úgy magában. Finom, magas a víztartalma és szinte nincs is benne kalória (100g/14kcal). Ha már unnád magába csinálhatsz hozzá különböző tejfölös,joghurtos, majonézes, csípős, fűszeres mártogatókat,szószokat. Sötét magas poharakba töltve egy buli ropogtatni valója ,vagy designos előétel lehet belőle. Készíthetsz belőle meleg zöldséglevest, és természetesen ezt is leturmixolhatod. Ha különlegesebb ízt szeretnél ehhez is tehetsz almát.

Sárgarépa + alma, narancs vagy sütőtök?
Sárgarépából is mehet a szárzeller mellé hosszú csíkokra vágva a mártogatósba. De a fent említettekkel nagyon finom turmixot készíthetsz ebből is. Sütőben sütve kiváló köret lehet a megszokott krumpli helyett. Sütve édeskés, kellemes karamellízállt íze van, szénhidrát tartalma viszonylag magas de még mindig jobb alternatíva krumpli helyett  A sárgarépa csökkenti a felfúvódást, és emésztési bajok ellen is kiváló magas rosttartalma miatt. 

Alma
Az almát senkinek nem kell bemutatni, de ha eddig megpucoltad eztán inkább csak mosd meg, mert a héjában lévő cellulóz, remek béltisztító hatású. Édeskés íze miatt sok turmixodba passzolhat. Héjával együtt a salátádba is jobban mutat, ha eddig még nem próbáltad dobd fel a kedvenc salátád kockára vágott almával.

Ugye nem is olyan nehéz ennyi ötlet után egy kis fantáziával megtervezni egy méregtelenítést. Természetesen nem csak krémlevest és turmixokat lehet inni egy kúra alatt, de gondolom azzal semmi újat nem mondtam volna, hogy egyél sok idény gyümölcsöt, zöldséget, salátákat és főzelékeket. Ha valami tartalmasabbra vágysz akkor pedig csinálj zöldség fasírtot, szinte bármiből (bab, karfiol...), és ha még mindig nem győztelek meg dobj össze egy falafelt, azt mindenki szereti és garantáltan húsmentes, hisz csicseri borsó fasírtból van, de ezt is helyettesítheted, bármilyen hüvelyesből készült fasírttal.
Tudom, hogy nincs időd kortyolgatni a turmixod reggel, így hát vidd magaddal a munkába menet, termoszba vagy fedeles pohárba rohanás közben is szállítható, így újrahasznosíthatod a gyors éttermi poharakat is. ;)

A böjt tisztítja a testet és a szellemet. Hatására megerősödik az immunrendszer, kiegyensúlyozottabbnak érezhetjük magunkat, bőrünk megtisztul. Az erekből kitisztulnak a lerakódások, a belekből a mérgező maradványok, a máj kissé fellélegzik, a bőrön át is távoznak a méreganyagok, ami először bőrhibákat eredményezhet, de ez a tisztulási folyamat rész. A böjt során a lelki folyamatok is felerősödnek és eleinte fáradékonyabbnak érezhetjük magunkat, de aztán sokkal energikusabbak leszünk.

Egyes tisztító kúrák erős salaktalanítást, hashajtást írnak elő, de én semmiképp nem javasolnám ezt a drasztikus megoldást, hiszen testünk maga is képes a méregtelenítő folyamatok ellátására, mi csupán segíthetünk neki a könnyebben emészthető ételek fogyasztásával. Nincs szükségünk drasztikus beavatkozásra szervezetünk természetes folyamataiba. Azt is leszögezném, hogy éhezésre sincs szükség, enni nem csak lehet, de kell is. Nem azzal lesz sikeres egy tisztító kúra, ha koplalsz. Tekintsd úgy, hogy minél több egészséges dolgot eszel annál jobban feltöltöd a szervezeted, így annál több energiád lesz.
Neked mi a kedvenc húsmentes recepted? Oszd meg velünk kommentben, regisztrálni most sem kell. :) Feliratkozni a Tudatos Metropoliták közé, itt tudsz egy kattintással.

10 megjegyzés:

  1. Na ez aztán az alapos és érdekes cikk!!! :) Még sok ilyet!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Igyekszem, továbbra is körültekintően körbejárni a témákat. :)

      Törlés
  2. Azért mondjuk a böjtről írhattál volna pontosabban is, pl nem húshagyó kedden kezdődik. Valamint a "vallásos nagyanyáink" is elég régiesen hangzik, tekintve hogy ezt nem csak ők, hanem ma élő fiatalok is csinálják...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor pontosíts nyugodtan, hogy szerinted mikor kezdődik. Lehet, hogy a Te városi ismeretségi körödben fiatalok is csinálják, de én élő embert nem ismerek aki böjtöl, pedig népes ismeretségi táborral rendelkezem. :) Ha te vallásos vagy, és jobban tudod, megírhatod a szerinted pontos kezdési időpontot.

      Törlés
    2. Egyébként nem tévedtél nagyot, sőt, Húshagyó kedd után jön Hamvazószerda, na akkor kezdődik! Akkor van a hamvazkodás a misén, ami emlékezteti a hívőt arra, hogy "porból lett, és porrá lesz". Ezzel kezdődik a böjt. Egyébként ez is ugyanolyan szigorú böjti nap, mint a Nagypéntek. Én meg sok embert ismerek, aki böjtöl, és ez jó, úgy látszik máshonnan jöttünk :)

      Törlés
    3. Rendben, köszönöm a pontosítást javítom egy nappal a cikkben. :)

      Törlés
  3. Én az indiai/keleti ihletésű kajákat szeretem a legjobban. Én sem eszem húst, szóval igen sok zöldséges recept van már a spejzban :D Amúgy a keleti kajákat azért szeretem, mert alapból csak zöldségesnek tervezték, és komplett úgy is....a nyugati konyha általában kényszeredetten próbálja mindig "helyettesíteni" a húst az ételekben, és az sose olyan jó....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Manólány, hogy erre felhívtad a figyelmet, mert valóban ezzel én is így vagyok. Engem kifejezetten bosszant, hogy a többség fejében a hús mentes étel rántott gomba vagy rántott sajt. Pedig valóban ez a nyugati konyha szegénységi bizonyítvány. Rengeteg étel van, nem feltétlenül a salátaevés a kedvencem nekem sem. Aki szeretné kipróbálni a húsmentes létet, vagy csak egy kis különlegességre vágyik javaslom nézzen szét, ahogy Manólány is írta, indiai vagy mondjuk török ételreceptek között, mert egyből rájön mennyi mindent lehet enni, ha már unalmas a rántott hús rizzsel. Nem feltétlenül kell állandóan tofuval helyettesíteni a húst, én speciel nem is szeretem a tofut. Mindenképp érdemes szétnézni a nagyvilágban. :)

      Törlés
    2. Hát, a rántott gomba- rántott sajt- rántott karfiol háromszögből itthon a vendéglátósok igen nehezen tudnak kitörni...dögunalom. Meg a másik, amikor valaminek az a vega változata, hogy ugyanaz, csak kihagyják belőle a húst... Szóval vegyek meg egy hambizsömlét benne egy marék salátával, ketchuppal-majoézzel, max plusz egy szelet sajttal, közel 600 forintért. Aha :D
      ( Nagyon sok magyar amúgy ezt az egész vega dolgot csak és kizárólag a salátákkal, meg nyers magok zabálásával azonosítja. Pedig mennyi totál egészségtelen, hizlaló kaja van, ami vega! Sajnos *.* )

      Törlés
    3. Valóban...egyszer ettem egy vega gyrost. Azt hittem a kiszolgáló fejéhez vágom a kb 800Ft-os salátás zsemlét. Nem hittem a szememnek. Jó persze; én nem kérdeztem rá, hogy mi van benne, mert ennyire agysejtszegénynek senkit nem gondoltam. :D

      Törlés

Keresés ebben a blogban

További bejegyzések