Tudatosan Húsmentes- Sütőtök Lasagne

Jöjjön egy újabb tudatos, húsmentes, finomság, ami ráadásul olcsó és természetesen szezonális is. Már írtam róla, hogy én miért hagytam el a húsevést, és miért jó ez Nektek, a környezetnek, a világ éhezőinek és az állatoknak is. Titeket továbbra is arra biztatlak, hogy csatlakozzatok a Húsmentes Hétfő mozgalomhoz, melynek keretein belül, legalább egy nap nem fogyasztotok húst, tudatosan! Szerintem tömegével szoknának le az emberek könnyedén a hús, tej és tojás fogyasztásról, ha csak egy napot el kéne tölteniük vágóhídon, vagy nagyüzemi állattartásban kegyetlen körülmények között tojásukért/ tejükért tartott állatok között.


A húsmentes rovat bevezetésével a célom, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a húsnak igenis arca van. Itt olvashatjátok el a 269-es borjú, tanulságos történetét>>> E mellett pedig isteni finomságokat mutatok Nektek, amiknek többségét egészen addig én sem ettem, míg egyoldalúan, mindenféle gondolkodás nélkül, csak a megszokott húsos ételeket fogyasztottam.

Sütőtökös Lasagne

A mai menü. Ugye milyen jól néz ki?
Isteni, olcsó, laktató és gyönyörűen mutat a tányéron. Kell ennél több?

Hozzávalók:

- Lasagne tészta (tipp: én CBA 250g-os lebbencs tésztát vettem, mert ugyanolyan és olcsóbb)
- Sütőtök
- Kókuszzsír (vagy más növényi olaj)
- 10dkg liszt
- 8 dl tej (bármilyen növényi tej jó)
- Só, bors, szerecsendió, tökmag (opcionális)

Elkészítés:

A sütőtököt magozd ki és vágd kisebb darabokra. Olaj, só, bors, ha szereted egy kis szerecsendió és mehet a sütőbe, míg a tetején pörzsanyag nem képződik. Körülbelül 50 perc 220 °C-on.

Közben főhet a tészta és készülhet a besamel mártás. A besamelhez 10dkg kókuszzsírt felolvasztunk, elkeverjünk 10 dkg lisztel, majd fokozatosan hozzáadunk 8dl növényi tejet. Sóval, borssal és ízlés szerint szerecsendióval ízesítjük.

A tésztát lecsöpögtetjük, majd érdemes szétszedni lapokra, különben összeragad. Míg hűl a tészta, a sütőtököt kiszedjük a héjából és villával összetörjük krémesre egy kevés olívaolajjal. Ha szükséges kicsit után ízesíthetjük.


Már csak rétegeznünk kell! Besamel mártással kezdünk, rá a lasagne lapok és végül a krémes sütőtök. A lapokat érdemes egyszer hosszába, másszor keresztbe tenni, hogy szeletelésnél biztosan ne csússzon szét. A végén öntsük rá a maradék besamel mártást és szórjuk meg száraz serpenyőben megpirított tökmaggal (én csak ilyen mixet találtam, amiben többféle mag volt).


Mehet is be a 200 °C-os sütőbe 30 percre, hogy összesüljön és a teteje jól lepiruljon.


Tálalás előtt érdemes legalább 15 percet pihentetni, de ha biztosra akartok menni, hogy szépen lehessen szelni, anélkül, hogy szétcsúszna, várjátok meg míg teljesen kihűl, aztán sütőben melegítsétek újra. Akár előző nap is elkészíthetitek. Sajnos a tálalásról nincs saját képem, de valami ilyesmire számíthattok.

Próbáljátok ki ezt a húsmentes finomságot! Jó étvágyat hozzá.


Ti szeretitek az állatokat? Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tudatos tippekről, receptekről, akkor iratkozzatok fel a Tudatos Metropolitákhoz, az oldalon bal fent. Ha kérdésetek van kommenteljetek nyugodtan, nem kell hozzá regisztrálni.




Élj Tudatosan! Ne csak nézz, láss is!
Csatlakozz Facebookon>>>

2 megjegyzés:

  1. Wooow, baromi fincsinek hangzik! :) Imásom a sütőtökös recepteket, és még ilyenre nem gondoltam. Asszem meg is csinálom hamar :))

    VálaszTörlés
  2. Hajrá, többször is csináltam azóta és nagyon finom. ;) Legközelebb lehet kerül bele nálam, valamilyen növényi sajt is, csak, hogy fokozzam a kalóriaszámot. :D

    VálaszTörlés

Keresés ebben a blogban

További bejegyzések