Első lépés a tudatosság felé- Láss!

A tudatosság nem csak rólunk szól

Valóban állatkísérlet ellenes vagy? A bejegyzés végére megtudhatod, a listából! Az első bejegyzésben már előre vetítettem, hogy arról is  "felvilágosítást adok, hogy a benned kialakult értékrendnek, hogy tehetsz eleget" csupán a mindennapos döntéseiddel. A blog címe is utal rá, hogy itt nem csak arról lesz szó, hogy melyik a legújabb csillámporos testápoló, legdivatosabb fogyókúra vagy épp legtrendibb szín. A TUDATOS szó nem véletlenül szerepel a címben és tűnik fel oly sokszor az oldalon. 

Légy Te is állatkísérlet mentes!
Mikor jót teszünk magunkkal, a bőrünknek egy krémmel, vagy egy étrenddel a testünknek, tudnunk kell, hogy az hatással van a környezetünkre is, és itt nem csak a szűk családi körre gondolok. Sőt tovább megyek, minden egyes elköltött forinttal tudd, hogy támogatsz valakit és valamit, mert minden cég mögött emberek és ügyek állnak. Akár jók, akár rosszak, akár tudsz róla, akár nem, te a vásárlásoddal támogatod őket.


Tudatos döntéseinkkel védhetjük a környezetet, kiállhatunk az állatokkal szembeni kegyetlenkedés és az állatkísérletek ellen, hozzájárulhatunk az éhezés és a mindennapos éhenhalás megszüntetéséhez vagy az emberi bánásmód széles körűbb elterjesztéséhez  például a Fair trade (becsületes kereskedelem)-re való odafigyeléssel. 
emberséges
környezetbarát
Többek között ezt a rengeteg ügyet támogatod már most is!

De valóban a benned kialakult értékrend szerint? Vajon hozzájárulsz az állatkísérletekhez kozmetikum vagy dohány vásárlással, a 3. világ éhezőinek mindennapos éhenhalásához húsevéssel, az embertelen körülmények között tartott állatok kegyetlen sorsához, tejtermék és tojás fogyasztással, vagy állatkert és cirkusz látogatással, az egyre szennyezettebb levegőhöz és környezethez, az esőerdők kipusztulásához pálmazsír tartalmú ételek és fogyasztási cikkek vásárlásával, az embertelen és veszélyes körülmények közt dolgoztatottak, emberek rabszolga sorsához? 

Ha nem látod valóban...?
Attól, hogy nem veszed tudomásul... ő még éhezik, mivel a húsipar a kedvedért állatokat hizlal azon a gabonán, ami az életét jelentené.
Talán nem is tudsz róla, vagy csak nem foglalkoztál eddig vele, de ha nem vagy tudatos vásárló, a válasz szomorú, de sajnos igen. Ilyen és ehhez hasonló témákat tárok fel a jövőben, hogy te is TUDATOS ember lehess. A jó hír, hogy sok odafigyeléssel, hatalmas változást érhetsz el, nagy lemondások nélkül, csupán azzal, ha tudatosan odafigyelsz a saját értékrendedre.




Állateledelt kényszeretetéssel tesztelnek.

Dohányzol?
Keresed a nyuszis termékeket? És tudom melyik jel mit jelent? 


 Most a kitartásról fogok írni. Mert arra nagyon is szükséged lesz, ha ki akarsz tartani a meggyőződésed mellett. Először hiába keresed majd, rájössz minden terméked állat kísérletes, a kedvenceid is. Aztán nem nézi majd mindenki jó szemmel a váltást, az emberek már csak ilyenek, mindent furcsállnak amihez nincsenek hozzászokva. De nézz csak meg egy-két állat kísérletes videót vagy képet, és csak akkor használd, vagy kend magadra, ha nézni is bírod. Nálam így kezdődött, ma már húst sem eszek.

Te foglalkozol vele honnan van?

Nekem így jó, és írok bejegyzést arról is ,miért járok én jól ezzel és miért tennél te jót a szervezetednek, ha legalább a nyomortanyákról származó hormon kezelt, antibiotikumozott húst nem ennéd meg. Nem azt mondom, hogy legyél egyből vegán, csupán annyit, hogy ismét nyisd ki a szemed és vedd észre, hogy a hatalmas mértékben megnőtt igényt a húsfogyasztásra, egészséges körülmények közt az ipar nem tudná lekövetni.  A téma egyébként egyre aktuálisabb, hisz a húsevés összefügg az éhezéssel, mivel a gabonát, amivel emberek lakhatnának jól, a fejlett országokban állatokkal etetik meg. 

És ott vannak még a benned felmerülő kérdések. Vajon miért fizetnél többet ugyanazon termékért, csak mert azt emberséges körülmények közt állították elő? Hiszen a boltok polcain itt ugyan annyit ér, és egyébként is kevés pénzed van.Vagy miért vinnéd el a szelektívig a szemetet, hisz a szomszéd sem visziMiért ne öntenél környezet szennyező, állatkísérletes vegyszereket a lefolyóba, hisz mindenki ezzel takarít.  

Más tudattalansága nem lehet ok! Ha Te felismered a jót, miért ne cselekednéd?!
Megbecsülöd amink van?

Minden esetre a kitartásra nagy szükség lesz, ha elveid is vannak. Így ma a kitartásra adok inspirációt.

Először megosztanék veletek egy videót, amiben nem lesz semmi durván véres, mégis az emberi kegyetlenségről szól, és láthatod belőle, hogy igenis lehet tenni ellen.

Ilyen, amikor laborból kiszabadított kutyák először játszanak:



Tudatlannak lenni a legkönnyebb, de tudatosnak lenni a legjobb döntés. 
Inspirációnak ma, a Majdanról* fogok nektek írni. A téma aktuális, és nem mehetünk el mellette csak úgy szó nélkül, mert a közönyösség egy tudatos lánynak nem barátja. Most gondolhatjátok, hogy a politika és főképpen az Ukrajnában kialakult helyzet nem tartozik az oldal fő témájához. Természetesen a kérdést nem politikai szempontból fogjuk pont ezért megközelíteni, bár nem kétséges ,hogy érdemes lenne. Most mégis arról a bátorságról és ember feletti kitartásról írok ,amit a Majdanon lévő emberek tanúsítanak Kijevben. Rengeteg, akár velünk egykorú fiatal ad fel mindent, harcol és áll ki a meggyőződéséért. De akár fiatalok, akár nem, bátrak, hisz tudják súlyos következményei lehetnek a sokszor nem eléggé értékelt, ám annál fontosabb szólásszabadságnak. Hiszen ők, mindössze elmondták a véleményüket és ezért akár az életükkel, akár a méltóságukkal, akár a   testi épségükkel is fizethetnek. Ők mégis bátran kiállnak a meggyőződésükért. Lehetnék ott akár én, akár te is, nem is olyan rég volt nálunk is nagyon hasonló helyzet mikor veszélyes volt az utcára vonulni tüntetni. Ez a bátorság, és egy lány megrázó videója késztetett arra, hogy már ne tudjak szó nélkül elmenni az ügy mellett. Egy ilyen ügyhöz az arcát adni, nem veszélytelen dolog, így nagyon is inspirálhat minket Tudatos lányokat, hogy bizony legyen bátorságunk kiállni a meggyőződésünkért, még akkor is, ha összehasonlíthatatlanok a következmények, hisz remélhetőleg ekkora árat nem kell érte fizetnünk. Mégis lehet fájdalmas vagy lemondásokkal teli az az út, amit be kell járnunk, ahhoz, hogy egy általunk támogatni kívánt ügy akár a saját életünkben, akár tágabb értelemben változást hozzon. A döntés sosem egyszerű, de biztosan inspiráló lehet az út kezdetéhez, ez a videó. Egy lányról, aki akár te, akár én is lehetnél, aki bátor, és ki mer állni egy ügyért amiben hisz. Bátorsága csodálatos, és felszabadító lehet mindannyiunk számára.

Jöjjön a videó a Kijevi Függetlenség térről, a Majdanról, a SZABADSÁGRÓL :

"Ukrán vagyok, kijevi, és most a városom központjában vagyok. Szeretném, ha tudnátok, hogy miért van több ezer ember az utcán. Egy oka van: meg akarunk szabadulni egy diktatúrától. Meg akarunk szabadulni a politikusoktól, akik csak a saját érdeküket nézik, akik készek arra, hogy lelőjenek, megsebesítsenek, megöljenek embereket csak azért, hogy megmaradjon a pénzük, a házuk, a hatalmuk. Azt akarom, hogy azok az emberek, akik itt vannak, megőrizhessék méltóságukat, bátrak legyenek, hogy normális életük legyen. Civilizált emberek vagyunk, de a kormányunkban barbárok vannak. Ez már nem a Szovjetunió. Nem akarjuk, hogy a bíráink korruptak legyenek, szabadok akarunk lenni. Tudom, hogy talán már holnaptól nem lesz telefonunk, internetünk, és egyedül leszünk itt. És lehet, hogy a rendőrök egyesével fognak minket megölni, ha besötétedik. Ezért kérlek titeket, hogy segítsetek. A szabadság az elménkben, a szívünkben van. És most arra kérlek titeket, hogy segítsetek ezt a szabadságot az országunkban is létrehozni. Segíthettek, ha elmondjátok ezt a történetet a barátaitoknak, ha megosztjátok ezt a videót. Kérlek, osszátok meg, beszéljetek a barátaitokkal, a családotokkal, a kormányotokkal, és mutassátok meg, hogy velünk vagytok."

A videót megnézhetitek magyar felirattal, itt:


* Majdan: Ukrajna fővárosában Kijevben lévő Függetlenség tér. A majdan eredeti jelentése: tér, de a köznyelvben az ukrán forradalom központi helyszínét, majd az ezzel kapcsolatos eseményeket nevezik így.

Állatkísérleteket végző cégek listája lejjeb. Kommentben lehet kérdezni, ha valami nem szerepel egyik listán sem; regisztrálni nem kell, írj nyugodtan.


A kép kapcsán megjegyezném, hogy tudatos vásárlóként, néznünk kell az összefüggéseket is! Sokan kérdezik, hogy mi baja lesz annak a nyuszinak ha megmossák a szőrét egy samponnal? De azért ne legyünk ennyire egyszerűek. Bár a legszörnyűbb, hogy a vásárló megtévesztése céljából, egyes termékek már akkor kaphatnak "nyuszi emblémát" ,ha a végterméket nem próbálják ki állatokon, az összetevőket ettől még lehet, hogy tesztelik. Sajnos jellemzőbb, hogy nem samponnal fürdetik az áldozatot, hanem egy összetevőt próbálnak ki a bőrén, szemén koncentrált, nagy dózisban. Vagy mondjuk egy MARS csoki vagy egy Braun készülék mit árthat? A lényeg az összefüggéseken van, hiszen vásárlásoddal, így pénzeddel támogatsz egy céget, amely abból majd többek között az állatkísérletekre is költ. Ugyan ilyen, mikor egy állatkísérletes nagyhatalomnak (pl.:L'oreál), több nyuszis márkája is van. Persze a cég a maga bevételét arra költi, amire akarja, így a pénzedből állatkísérleteket is végeznek végül. A másik kedvenc kérdésem, miért baj, ha állatokon tesztelik az állateledelt? Azért ne legyünk olyan naivak, hogy azt gondoljuk, megkínálják szerencsétlen kis cicát és kis kutyát, hogy vajon ízleni fog e neki az étel. Kényszeretetésről hallottál már? Vagy olyan tesztekről amelyben kutyákat nyomorítanak meg, hogy teszteljék, hogy van e pozitív hatással a gyógyulásukra, vagy egyéb életfunkciójukra az új táp? 


Listázzunk


Sajnos a legtöbb „ismert” boltok polcain megtalálható, agyonreklámozott márka állatkísérletes. Előbb ezeket sorolom fel, majd utána jönnek a Cruelty-free (kegyetlenség mentes), állatkísérlet mentes márkák. 

Bár a legjobb, ha egy termék Vegán is, hisz én személy szerint nem nevezném kegyetlenség mentesnek a pl. lanolint (gyapjúzsírt) tartalmazó termékeket. De ezt már könnyen kiszűrheted az összetevők ellenőrzésével, mert ugye már mindig nézed az INCI listát vásárláskor. 

Állatkísérleteket végző cégek és termékeik, melyet bojkottálok, tehát vásárlásommal nem támogatok:

  • Cég neve – Tulajdonos cég, amihez tartozik (tulajdonos szerint könnyebb megjegyezni, mert kevesebb van, és legtöbbször ismerősen cseng a nevük)

  • Acuvue – Johnson & Johnson
  • Adidas – Coty (nézzétek csak meg az utánzat parfümöket pl:Tescoban, sok esetbe a Coty gyártja)
  • Alverde – DM (igen, a népszerű natúr márka gyártója fekteéistás)
  • Alterra – Rossmann (sajátmárkás "natúr" termék, melynek gyártója fektelistás)
  • Ambi – Johnson & Johnson
  • Aquafresh – GlaxoSmithKline
  • Artdeco
  • Aveeno – Johnson & Johnson
  • Avene
  • Avon (ugye, hogy eltűnt róla a nyuszi)
  • Axe – Unilever
  • Benefit
  • Bioderma
  • Biotherm
  • L’Oreal
  • Bobbi Brown – Estee Lauder
  • Burt’s Bees – Clorox
  • Calvin Klein – Coty
  • Carefree – Johnson & Johnson
  • Clarins
  • Clean and Clear – Johnson & Johnson
  • Clinique – Estee Lauder
  • Corega – GlaxoSmithKline
  • Corsodyl – GlaxoSmithKline
  • Dolce & Gabanna
  • Dove – Unilever
  • Dr. Scholls – Schering-Plough
  • Elizabeth Arden – Unilever
  • Essie – L’Oreal
  • Estee Lauder
  • Eucerin – Beiersdorf
  • Forever Living
  • Garnier – L’Oreal
  • Gillette – Procter & Gamble
  • Giorgio Armani – L’Oreal
  • Hawaiian Tropic
  • Playtex
  • Head & Shoulders – Procter & Gamble
  • Herbal Essences
  • Herbalife
  • Himalaya Herbals
  • Johnson & Johnson
  • Joico
  • Shiseido
  • Kerastase – L’Oreal
  • La Mer Cosmetics
  • Estee Lauder
  • La Prairie
  • La Roche Posay – L’Oreal
  • Labello – Beiersdorf
  • Lancome
  • L’Oreal
  • Libresse – SCA Hygiene Products AB
  • Listerine – Johnson & Johnson
  • L’Occitane – L’Oreal
  • M.A.C – Estee Lauder
  • Make Up Factory – Artdeco
  • Manhattan - Coty
  • Maybelline – L’Oreal
  • Michael Kors – Estee Lauder (a hihetetlen népszerűségnek örvendő óra és táska márka)
  • Miss Sporty – Coty
  • Mysslin – Artdeco
  • Nars – Shiseido
  • Neostrata
  • Neutrogena – Johnson & Johnson
  • Nivea – Beiersdorf
  • NYC  Coty
  • NYX – L'Oreal
  • O.P.I – Coty
  • Olay – Procter & Gamble
  • Old Spice – Procter & Gamble
  • Oriflame
  • Panten – Procter & Gamble
  • Parodontax – GlaxoSmithKline
  • Playboy – Coty
  • Ponds
  • Unilever
  • Ralph Lauren Frangrances – L’Oreal
  • Rembrandt – Johnson & Johnson
  • Revlon
  • Rexona – Unilever
  • Rimmel – Coty
  • Safeguard – Procter & Gamble
  • Selly Hansen – Coty
  • Sensodyne – GlaxoSmithKline
  • Shiseido
  • Signal – Unilever
  • SkinCeutical – L’Oreal
  • Tena – SCA Hygiene Products AB
  • The Body Shop- L’Orea
  • Tigi Hair Care – Unilever
  • Tork – SCA Hygiene Products AB
  • Unilever (igen, ne csak a kozmetika termékeknél figyelj csoki, fogkrém,szószok, Baba tusfürdő stb.)
  • Urban Decay – L’Oreal
  • Uriage
  • Veet – Reckitt Benckiser
  • Vichy – L’Oreal
  • Vidal Sasson – Procter & Gamble
  • Wella – Procter & Gamble
  • Windex – Johnson & Johnson
  • Yves Rocher
  • Yves Saint Laurent – L’Oreal
  • Zewa – SCA Hygiene Products AB
Ne hagyd magad átverni

Not tested on animals”, vagy “Against of animal testing” (Állatokon nem tesztelt) címkék, leginkább csak hangzatos kijelentések. Ez ugyanis mindössze annyit jelentenek, hogy a végterméket nem tesztelték állatokon. Ez valljuk be csak a saját érdekükben alakul így, mivel pl. egy narancsbőr elleni krémet nincs értelme tesztelni egy nyuszin, de az összetevők kikísérletezéséhez sajnos vér tapad

Nem minden nyuszis logó jelent tehát automatikusan, állatkísérlet mentességet.
CrueltyFree feliratot keressétek!

Akkor jöjjenek az állatkísérlet mentes cégek. 
Cruelty-free (kegyetlenség-mentes) lista:

  • Cég neve – Tulajdonos cég, amihez tartozik
  • Alouette – Rossmann
  • Altapharma – Rossmann
  • Anaconda
  • Anastacia Beverly Hills
  • Annamarie Börlind
  • Aussie Mineral Makeup
  • Babydream – Rossmann
  • Babylove – DM
  • Balea – DM
  • Bared Face
  • Barry M
  • Bdellium
  • Ben Nye
  • Benecos
  • Cadeavera
  • Catrice – Cosnova GmbH
  • China Glaze
  • Denk Mit – DM (tiszítószer)
  • Domol – Rossmann (tisztítószer)
  • Dr. Haushka
  • Ecover (tisztítószer)
  • EcoTools
  • E.L.F.
  • Essence –  Cosnova GmbH
  • Faith In Nature
  • Frosch (tisztítószer)
  • Helia-D
  • H&M
  • Isana – Rossmann
  • Kiss My Face
  • Kryolan
  • Lavera
  • Logodent
  • Lovely
  • Lush
  • Mariolu Bio
  • Milani
  • Milla
  • OCC cosmetics
  • Orly
  • Paula’s Choice
  • Paese
  • Physician’s Formula
  • Phyts
  • Real Techniques
  • Sante
  • Sleek
  • Sun Ozon – Rossmann
  • Too Faced
  • Tropic Skincare
  • Weleda
  • Wet ‘n Wild
  • Zao
  • Zoya
  • Magyar termékek, hisz Magyarországon tilos a kozmetikai célú állatkísérlet. (sajnos a gyógyszeripari nem)
Csak Kínában kínoztok? Ezért nem jár kitüntetés

Sok cég takarózik azzal, hogy ő csak azért tesztel, mert Kínában kötelező állatokon tesztelni mindent a forgalmazás előtt. Természetesen ezek a cégek mondhatnának nemet is a kínai forgalmazásra, ahogy ezt sokan meg is teszik, de ők pénz éhesek, ezért természetesen mennek nálam a fekete listára.

Kíváncsian várom, hogy alakul a lista, miután egyre többen leszünk, akik figyelnek az állatkísérlet mentességre. Remélem egyre hosszabb Curelty-free listával szolgálhatok a ma még kegyetlen hosszú, kísérletes kárára.


Nagyon fontos, hogy tájékozódj! Ha nem értesz egyet a kísérletekkel tudd , hogy tehetsz ellenük. Ne hidd, hogy egy ember nem számít. A változás mindig kicsiben kezdődik!


Ha tetszett a cikk, iratkozzatok fel rendszeres olvasónak,az oldalsávon vagy csatlakozzatok Facebookon>>>

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Rival de Loop melyik csoportba tartozik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      A Rivel de Loop a Rossmann saját márkás terméke, így állatkísérlet mentes. A Rossmann saját márkások mind kísérlet mentesek, kivéve a natúr kozmetikumok (Alterra, itt feketelistás a gyártó cég). Tehát vegyetek nyugodtam Rossmann saját márkás tisztítószereket, vagy a többi márkájukat, mint a Babydream, Lilliputz , Sun Ozon vagy a Rivel de Loop. :)

      Törlés
    2. állatkísérlet



      AVON az állatkísérletek ellen

      A nagy kozmetikai cégek közül elsőként az AVON hagyott fel az állatkísérletekkel, 1989-ben, és azóta is tartózkodik attól, hogy állatokon tesztelje termékeit. Az állatkísérletek helyett a vállalat a különböző alternatív tesztelési eljárásokat részesíti előnyben.
      Az AVON számára elsődleges fontosságú vásárlói biztonsága. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy csakis biztonságos termékeket kínáljuk vevőink számára. Kozmetikai termékeink előállítása során kizárólag biztonságos alapanyagokat használunk, és eleget teszünk minden olyan ország ide vonatkozó szabályozásának, ahol termékeinkkel jelen vagyunk. Fogyasztóink iránti elkötelezettségünk mellett, ugyanakkor elutasítjuk az állatkísérleteket.
      1989-ben az AVON véglegesen befejezte az állatokon végzett kísérleteit. Az azóta eltelt időszakban az állatkísérletek kizárásával tartottuk fent termékeink biztonságát, és a jövőben sem szándékozunk állatokon kísérletezni annak érdekében, hogy igazoljuk egyes termékek, termékösszetevők hatékonyságát, vagy biztonságos voltát. E helyett az olyan alternatív módszereket részesítjük előnyben, mint a számítógépes modellezés, a laboratóriumi vizsgálatok és az önkénteseken végzett kísérletek.
      Sajnálatos módon van néhány olyan ország, amely különböző addicionális biztonsági tesztelési eljárásokat ír elő – amelyek között szerepelhet az állatkísérlet is. Az AVON ezen országokban, más kozmetikai cégekkel és szervezetekkel együtt azért küzd, hogy előmozdítsa az alternatív tesztelési eljárások állami szintű elfogadását. Amennyiben azonban nem sikerül kompromisszumos megoldást elérni, alá kell vetnünk magunkat az adott ország jogszabályai által előírt tesztelési eljárásoknak. Az állatkísérleteket azonban – valamennyi világméretű szépségipari céggel együtt – ellenezzük.
      Az AVON az 1980-as évek óta élen jár az alternatív tesztelési módszerek kifejlesztésében, implementációjában és elfogadtatásában. Ennek jegyében a vállalat tagja több nemzetközi szakmai szervezetnek is. Ezzel párhuzamosan pedig aktívan támogatja minden, az állatkísérletek betiltását szorgalmazó szervezet munkáját.

      Törlés
  2. Szia, Corine de farme is jó?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.:) Nem ismerem őket, legközelebb légyszíves annyit tegyetek meg, hogy megfordítjátok a dobozt és megnézitek a gyártót, forgalmazót, mert így nem tudom, hogy ez egy márka, vagy maga a cég neve. Egyébként nem találtam a PETA listán, viszont azt megtaláltam, hogy Kínába is forgalmazzák, így egyértelműen a tesztelő, állatkísérletes oszlopba sorolnám a Corine de farme termékeket!

      Törlés

Keresés ebben a blogban

További bejegyzések