A farsang, a bulik, lakodalmak, bálok, a karnevál és a nagy kajálások időszaka, mivel utána kezdődik majd a böjt, meg a tavaszi megújulás. Nem mintha én annyira vallásos lennék, csak szerintem érdekes, hogy ma már természetesnek veszik sokan, hogy az év összes napján húst esznek. Sőt, a szokásokat legtöbbször érvként hozzák fel a növényi étrend ellen, pedig több, hagyományosan húsmentes időszak is van az évben. A FARSANG vízkereszttől (jan.6.) húshagyó keddig tart (idén ez márc.5.) és közben van nekünk egy Bálint nap és egy torkos csütörtök is, úgyhogy gondoltam elkél egy habzsi-dőzsi, ünnepi receptsor.
Eljött a pillanat, hogy egy igazi farsangi fánk receptet mutassak Nektek, mert valljuk be, mára ez a szokás maradt meg leginkább a farsangból.
Vegán Farsangi Fánk:
- 50 dkg liszt
- 1 csipet só
- 1 csomag vaníliás cukor
- 5 dkg szoba hőmérsékletű margarin
- fél kocka friss élesztő (2,5 dkg)
- 2 evőkanál cukor
- 3 dl langyos növényi tejben felfuttatva
Összegyúrjuk, megvárjuk még megkel. Sodrófával óvatosan kinyújtjuk, lehetőleg ne trancsírozzuk agyon. Pohárral kiszaggatjuk és megvárjuk míg újra megkel. Végül mehet a bő olajba. (ha szalagosra akarjátok, akkor ez kb 2cm-nyi olajat jelent)
Anyukám házi baracklekvárja, meg persze porcukor is mehet a tetejére.
Vegán Forgácsfánk:
- 40dkg liszt
- 5dkg margarint elmorzsolunk benne (tejszármazék mentes legyen)
- 2 evőkanál porcukor
- csipet só, nagy csipet kurkuma
- 4 evőkanál szójajoghurt (vagy annyi, hogy jól gyúrható állagú legyen)
Ha összegyúrtátok a tálban, 10 percre dobjátok a hűtőbe, hogy visszakössön a margarin. Nyújtsátok ki, vágjátok kicsit vastagabb csíkokra, középen hasítsátok fel és egyszer fordítsátok át a lyukon. Bő olajba kell kisütni, 1 perc alatt megsül.
Házi rumos baracklekvárral és olvasztott csokival is tálalhatjátok, nagyon finom és kissé ropogós csemege.

Mártogatós égetett fánk, trüffelkrémmel/ churros a spanyolok fánkja:
Mindét fánk hagyományos égetett tésztából van, csak annyi a különbség, hogy a churrosba a végén tenni kell 2 lenmagtojással, így habzsákból kinyomható állagúvá válik.
Égetett tészta:
- 2,5dl víz
- 120 g margarin (tejszármazékmentes)
- nagy csipet só, kis kurkuma a színe végett
Ezt összeforraljuk és mehet bele;
- 150g liszt
Addig kell kevergetni, míg el nem válik az edény falától, ez az égetett tészta. Ha kész, leveszem a tűzről és ha langyosra hűlt kis "kukacokat" görgetek belőle. Ez egyébként baromi jó móka, gyerekkoromban is mindig kaptunk játszani tészta darbkát. Ha ti mégis nyomózsákból nyomták ki csillagcsővel, akkor habverővel keverjetek a tésztához 2 lenmag tojást (2 evőkanál lenmag, 8 ek meleg vízzel elkeverve szépen bezselésedik, ez a lenmag tojás).
Forró olajban kisütöm és porcukorba, vagy fahéjas porcukorba forgatom.
Vegán Trüffelkrém:
- olvasztott étcsoki
- kikeverem kis vegán tejszínnel (Meggle Decor az Auchanban és a Metroban kapható)
Természetesen simán olvasztott csokival is isteni lesz.
Habos Karneváli Forrócsoki
Színes, csillagos cukorkák, na ez kell a farsangi forrócsokihoz. Szerintem igazán karneváli hangulatot áraszt. A kedvenc növényi tejed melegítsd fel, majd dobj bele pár kocka étcsokit és édesítsd.
Színes szórócukorkáknál vigyázzatok, hogy ne legyen benne piros kármintetű színezék és fényezőanyagként shellak tetű vagy méhviasz.
Tejszínhabot nagyon ritkán használok, de forrócsokihoz muszáj. A legjobb, habbá verhető vegán tejszín, szerintem a Meggle Decor, így én ezt használtam.
Édes, forró, habos, vegán...imádom.

Tudom, hogy nem mindenki fog nekiállni fánkot sütögetni, úgyhogy jöjjön egy igazi téli klasszikus.
Vegán Mákos Guba:
Szikkadt kifli vagy zsemle kell hozzá, természetesen a vizes változatuk, hogy vegán legyen.
- kiolajozott sütőtálat
- cukros növényi tej (ha szeretnétek, hogy sárga legyen, kis kurkumát is tegyetek hozzá)> ebbe forgassátok a szikkadt pékárut
- szórjátok meg porcukorral elkevert darált mákkal bőven
Tipp: ha nincs mákdarálótok, vagy növényi tejetek, akkor a cukros mákot öntsétek fel vízzel és botmixerrel készítsetek belőle máktejet. A máktej fincsi, ebben az esetben leszűrni sem kell, csak borítsátok az egészet a tepsibe helyezett kiflikre.
A tetejét megszórhatjátok vaníliás cukorral, én most vaníliás és karamellás Monin sziruppal locsoltam meg, de tejszármazékmentes margarint is tehettek a tetejére, hogy ropogósra süljön a sütőben. Akkor van kész, ha illatozik és a teteje ropogósra sült.
A végén szójatejjel hígra főzött, vaníliás pudinggal öntöm le.
Ha olajban fánkot sütni nincs kedvetek, de mégis valami kelttésztás finomságot ennétek.

Aranygaluska Vaníliasodóval:
- 50dkg liszt
- 2 kanál porcukor
- 2 csipet só
- 1 csipet kurkuma
- 2-3 kanál kókuszzsír vagy margarin
- 1 kocka élesztőt felfuttatni
- csipet cukor
- 3 dl langyos víz
Ha összekevertétek a hozzávalókat és összegyúrtátok a felfutott élesztővel is, akkor várjátok meg míg megkel, majd kanállal szaggassátok ki és mártsátok a galuskákat olvasztott kókuszzsírba vagy margarinba. A sütőtálban várjátok meg míg kicsit újra megkel.
Szórjátok meg:
- cukros darált dióval (bár én az ALDIS dejót használom, mert nagyon szeretem)
Vaníliasodóhoz főzzetek egy híg, vanílás pudingot növényi tejből, ha zsírosabb öntetet szeretnétek keverjetek hozzá fél kocka vegán margarint.
A legtöbb leveles tészta vegán, így könnyű dolgunk van, azért persze csekkoljátok az összetevőket. Kiolajozott muffin formába nyomkodjátok a kis négyzetekre vágott leveles tésztát és innen már csak a fantázia szab határt a tölteléknek.
- olajon hagymát és gombát dinsztelek
- só, bors
- felöntöm növényi tejszínnek (zabtejszín, szójatejszín)
- aprított petrezselymet
- és füstölt tofut morzsolok bele végül (a Lidlben kapható füstölt tofu a kedvencem)
A tetejére vegán sajtot reszeltem. Violife vegán sajt a legtöbb bioboltban kapható már, de a sajtot akár le is hagyhatjátok, én is ritkán használok.
A Farsang a zsírosabb ételek időszaka, így gondoltam megmutatom, hogy még tepertőt is lehet készíteni vegánul, ha valaki erre vágyna. A Torkos Csütörtök pl. jó alkalom lehet, ilyen ételek kipróbálására.
Szójatöpörtyű/ Vajbabkrém / Tepertőkrém
Vegán töpörtyű:
- szárított szójakocka (1 órára forró, fűszeres vízbe áztatva)
- nem kötelező fűszerezni, de mehet só, bors, vegamix, fokhagymapor, akár kis szójaszósz is
- ha megpuhult jól kinyomkodom és étkezési keményítőbe forgatom
- mehet a sütés olajban (én nem teljesen bőben sütöttem, a lényeg, hogy ropogós legyen)
- végül jól megsózom a ropogósra sült kockákat
Vajbabkrém:
Ezt akár a vaj alternatívájaként is használhatjátok szendvicsekhez.
- lemosom a fehér bab konzervet
- jó adag tahinit öntök hozzá (ez szezámmag paszta, de helyette olajat, vagy kókuszzsírt is önthettek hozzá)
- 1 citrom leve
- só
- 1 fej dinsztelt hagyma és 1-2 gerezd fokhagyma megy hozzá végül
- vízzel lehet hígítani turmixolás közben a megfelelő állagúra
Vegán Tepertőkrém:
- a maradék szójatöpörtyű (ha marad, de jobb ha többet süttök XD )
- 1 nagy kanál mustár
Ha ezt így viszi a gépetek, akkor hajrá, az én turmixomat ez kinyírta volna. Valószínűleg egy húsdaráló jobb erre a feladatra, ha nektek van.
Tettem még bele:
- olajat (mert elég szárazra/roppanósra sütöttem a töpörtyűt)
- szójatejet (mert kell folyadék a gépbe, de annyi olajat mégsem akartam)
- pirított hagymát és fokhagymát
- sót
Nem mixeltem teljesen krémesre, nem baj, ha darabos. Én a babkrémbe is mindig teszek félre a babból, hogy utólag hozzákeverjem. Próbáljátok ki, nagyon finomak és baromi olcsók, úgyhogy az egész ovis sereg szendvicseztetése sem taszít majd anyagi csődbe.
A Farsang az esküvők időszaka is volt hagyományosan, így nem meglepő, hogy a szerelmesek napja is erre az időszakra esik.
Kevés romantikusabb desszert létezik, mint egy lágy tiramisu, úgyhogy ez mindenképp topp desszert erre a napra. A kétszersült tökéletes választás babapiskóta helyett, mert úgy megpuhul, mint a piskóta, csak sokkal szebben szeletelhető a végeredmény.
Krémhez:
- 1 doboz selyem tofu (Rákóczi téri piac Ázsia boltjában veszem 340g)
- 10 dkg porcukor
- fél citrom levével összeturmixolom
- 2 dl Meggle Decor vegán cukrászhabot felverek (nem kell kő keményre, egy lágy hab is elég) /ez csak Metro és Auchan áruházakban kapható 1 l-es kiszerelésben, keressétek a DECOR feliratot, de ha nem tudjátok beszerezni Cocomass kókuszkrém is megteszi, mert ha jól lehűtitek felverhető
Keverjétek a lágy habot a tofus krémhez és már csak a rétegezés van hátra.
- 1 bögre kávé (ízlés szerint cukrozva)
- rum, rumaroma vagy nálam most épp kókuszos rum (Malibu)
A rumos kávéba forgassátok meg a
- kétszersült kenyérkéket (szinte minden boltban kapni ilyet)
A rétegek közt ne felejtsétek el megszórni
- holland kakaóporral
Nagyon szeretjük mert egyszerű, mégis különleges és mutatós desszert. 1 éjszakára tegyétek hűtőbe összeérni és a tetejét csak tálalás előtt szórjátok majd le holland kakaóval, úgy lesz szép. 20x20 cm-es üvegtálba készült.
Nagyon szerettem a túrót mielőtt vegán lettem, ezért szoktam kölesből, vagy tofuból, "túrós" desszerteket készíteni.
- 1 bögre köles
- 2 bögre vízben (fedő alatt, csipet sóval puhára főzve)
- 3 bögre növényi tej (nálam szója)
- 2 kanál kókuszreszelék (mert imádom, de kihagyható)
- 1 nagy citrom leve (és ha bio, akkor a héja is)
- 2 csomag vaníliás cukor
- édesítő/ cukor ízlés szerint
Ha megfőtt (szét kell főzni a kölest) botmixerrel kb a felét lemixelem, így kicsit kioldódik a keményítő, de még "túró"darabos marad.
- mazsola vagy aszalt áfonya
- 1 blokk morzsolt, natúr tofu (ettől is "túrósabb" az állaga)
- szójatejföl (ha ezt nem tudtok szerezni, akkor tofutejföl >tofu vízzel és citromlével összeturmixolva)
Gyömbéres eper öntet:
Muffin színes cukorkákkal:
Szépen díszíthető kis sütemények, csak figyeljetek, hogy a szórócukor kármin, shellak és méhviasz mentes legyen, mert nem minden díszítő cukor vegán.
3 dl növényi tej (nálam szója)
1 tasak vaníliás pudingporal felfőzve
15 dkg margarin
10 dkg porcukorral habosra verni
A kelt tésztás receptek egyszerűek és olcsók, mégis rengeteg minden készíthető belőle, úgyhogy ha már úgyis elő az olaj a fánk sütéshez, nálunk mindig készül lángos is valamikor, mondjuk egy finom vegán babgulyás mellé.
A felfutott élesztőt gyúrjátok össze a lisztes keverékkel, hagyjátok megkelni és olajos kézzel nyújtások ki, majd dobjátok forró olajba és süssétek roppanósra mindkét felét. :)
Tofutejföl (ha nem tudtok beszerezni Dr Oetker növényi tejfölt, vagy szójajoghurtot):
- natúr tofu (morzsolva)
- citromlé
- só
- víz
- fokhagyma (kihagyhatjátok, de én mindenbe teszek, lángosnál 2 nagy gerezdet)
Vegán sajt:
A boltban kapható "növényi sajt" nem vegán! Tehéntejből van, csak növényi zsírral dúsítják, ezért "csúfolják" növényinek. Bioboltban kaptok Violife vegán sajtokat, de Tescoban, Auchanban is találtok többféle vegán sajtot.
Farsang vége- Húshagyókedd/ Nemzetközi palacsinta nap
A Farsang vége, ismertebb nevén Húshagyókedd (ez idén már.5.) után kezdődik a 40 napos böjt, ezért ilyenkor használták fel a maradék tejet és tojást a háztartásokban, például palacsintához. A böjt minden állati eredetű élelmiszer elhagyását jelentette, bár manapság rengeteg engedménnyel élnek és sokan ezt már nem így ismerik. (Katolikus iskolába jártam, de nem vagyok vallásos, csak gondoltam megemlítem érdekességképp.) Ilyenkor tartják a Nemzetközi Palacsinta napot, ezért mutatom a kedvencem.
Gundel palacsinta:
Vegán Palacsinta:
Liszt, szódavíz, só, kurkuma a színe végett, szójatej és olaj. Pontosabb arányokat nem tudok, a pali mindig állagra készül, de annyit tanácsolok, hogy kevergessétek/ vagy pihentessétek egy kicsit, ettől kijön a glutén a lisztből és szépen összetapasztja.
Diós töltelék:
Darált dió, cukor és kevés szójatej, aztán mehet fél percre a mikróba, persze lábosban is felfőzhetitek.
Olvasztott étcsokival öntöttük le, kis szójatejjel vagy olajjal azt is lehet higítani, ha szeretnétek. Meggle Decor vegán tejszínnel díszítettem.
- 50dkg liszt
- 2 kanál porcukor
- 2 csipet só
- 1 csipet kurkuma
- 2-3 kanál kókuszzsír vagy margarin
- 1 kocka élesztőt felfuttatni
- csipet cukor
- 3 dl langyos víz
Ha összekevertétek a hozzávalókat és összegyúrtátok a felfutott élesztővel is, akkor várjátok meg míg megkel, majd kanállal szaggassátok ki és mártsátok a galuskákat olvasztott kókuszzsírba vagy margarinba. A sütőtálban várjátok meg míg kicsit újra megkel.
Szórjátok meg:
- cukros darált dióval (bár én az ALDIS dejót használom, mert nagyon szeretem)
Vaníliasodóhoz főzzetek egy híg, vanílás pudingot növényi tejből, ha zsírosabb öntetet szeretnétek keverjetek hozzá fél kocka vegán margarint.
A farsang nem csak a fánkok, de a bulik időszaka is, így gondoltam mutatok egy egyszerű, party falatka ötletet, amit bevihettek az ovis farsangra, vagy a céges buliba is.
Töltött Kosárka:
A legtöbb leveles tészta vegán, így könnyű dolgunk van, azért persze csekkoljátok az összetevőket. Kiolajozott muffin formába nyomkodjátok a kis négyzetekre vágott leveles tésztát és innen már csak a fantázia szab határt a tölteléknek.
- olajon hagymát és gombát dinsztelek
- só, bors
- felöntöm növényi tejszínnek (zabtejszín, szójatejszín)
- aprított petrezselymet
- és füstölt tofut morzsolok bele végül (a Lidlben kapható füstölt tofu a kedvencem)
A tetejére vegán sajtot reszeltem. Violife vegán sajt a legtöbb bioboltban kapható már, de a sajtot akár le is hagyhatjátok, én is ritkán használok.
Szójatöpörtyű/ Vajbabkrém / Tepertőkrém
Vegán töpörtyű:
- szárított szójakocka (1 órára forró, fűszeres vízbe áztatva)
- nem kötelező fűszerezni, de mehet só, bors, vegamix, fokhagymapor, akár kis szójaszósz is
- ha megpuhult jól kinyomkodom és étkezési keményítőbe forgatom
- mehet a sütés olajban (én nem teljesen bőben sütöttem, a lényeg, hogy ropogós legyen)
- végül jól megsózom a ropogósra sült kockákat
Vajbabkrém:
Ezt akár a vaj alternatívájaként is használhatjátok szendvicsekhez.
- lemosom a fehér bab konzervet
- jó adag tahinit öntök hozzá (ez szezámmag paszta, de helyette olajat, vagy kókuszzsírt is önthettek hozzá)
- 1 citrom leve
- só
- 1 fej dinsztelt hagyma és 1-2 gerezd fokhagyma megy hozzá végül
- vízzel lehet hígítani turmixolás közben a megfelelő állagúra
Vegán Tepertőkrém:
- a maradék szójatöpörtyű (ha marad, de jobb ha többet süttök XD )
- 1 nagy kanál mustár
Ha ezt így viszi a gépetek, akkor hajrá, az én turmixomat ez kinyírta volna. Valószínűleg egy húsdaráló jobb erre a feladatra, ha nektek van.
Tettem még bele:
- olajat (mert elég szárazra/roppanósra sütöttem a töpörtyűt)
- szójatejet (mert kell folyadék a gépbe, de annyi olajat mégsem akartam)
- pirított hagymát és fokhagymát
- sót
Nem mixeltem teljesen krémesre, nem baj, ha darabos. Én a babkrémbe is mindig teszek félre a babból, hogy utólag hozzákeverjem. Próbáljátok ki, nagyon finomak és baromi olcsók, úgyhogy az egész ovis sereg szendvicseztetése sem taszít majd anyagi csődbe.
A Farsang az esküvők időszaka is volt hagyományosan, így nem meglepő, hogy a szerelmesek napja is erre az időszakra esik.
Vegán Valentin nap
Vegán Tiramisu
Krémhez:
- 1 doboz selyem tofu (Rákóczi téri piac Ázsia boltjában veszem 340g)
- 10 dkg porcukor
- fél citrom levével összeturmixolom
- 2 dl Meggle Decor vegán cukrászhabot felverek (nem kell kő keményre, egy lágy hab is elég) /ez csak Metro és Auchan áruházakban kapható 1 l-es kiszerelésben, keressétek a DECOR feliratot, de ha nem tudjátok beszerezni Cocomass kókuszkrém is megteszi, mert ha jól lehűtitek felverhető
Keverjétek a lágy habot a tofus krémhez és már csak a rétegezés van hátra.
- 1 bögre kávé (ízlés szerint cukrozva)
- rum, rumaroma vagy nálam most épp kókuszos rum (Malibu)
A rumos kávéba forgassátok meg a
- kétszersült kenyérkéket (szinte minden boltban kapni ilyet)
A rétegek közt ne felejtsétek el megszórni
- holland kakaóporral
Nagyon szeretjük mert egyszerű, mégis különleges és mutatós desszert. 1 éjszakára tegyétek hűtőbe összeérni és a tetejét csak tálalás előtt szórjátok majd le holland kakaóval, úgy lesz szép. 20x20 cm-es üvegtálba készült.
Nagyon szerettem a túrót mielőtt vegán lettem, ezért szoktam kölesből, vagy tofuból, "túrós" desszerteket készíteni.
Túrókrém Eper öntettel:
- 1 bögre köles
- 2 bögre vízben (fedő alatt, csipet sóval puhára főzve)
- 3 bögre növényi tej (nálam szója)
- 2 kanál kókuszreszelék (mert imádom, de kihagyható)
- 1 nagy citrom leve (és ha bio, akkor a héja is)
- 2 csomag vaníliás cukor
- édesítő/ cukor ízlés szerint
Ha megfőtt (szét kell főzni a kölest) botmixerrel kb a felét lemixelem, így kicsit kioldódik a keményítő, de még "túró"darabos marad.
- mazsola vagy aszalt áfonya
- 1 blokk morzsolt, natúr tofu (ettől is "túrósabb" az állaga)
- szójatejföl (ha ezt nem tudtok szerezni, akkor tofutejföl >tofu vízzel és citromlével összeturmixolva)
Gyömbéres eper öntet:
Reszelt gyömbért tettem anyukám eperdzseméhez és kis vízzel is hígítottam, hogy szósz állaga legyen.
Tegyétek mutatós üvegekbe rétegezve és utána hűtőbe, mert a túrókrém hidegen az igazi.
Tegyétek mutatós üvegekbe rétegezve és utána hűtőbe, mert a túrókrém hidegen az igazi.
Szépen díszíthető kis sütemények, csak figyeljetek, hogy a szórócukor kármin, shellak és méhviasz mentes legyen, mert nem minden díszítő cukor vegán.
Vegán csokis muffin:
- 30dkg liszt
- 10dkg cukor
- 1 cs sütőpor
- 2 evőkanál holland kakaó
- csipet só
- 2 dl víz
- 1,5 dl növényi tej
- 0,75 dl olaj
A masszát adagoljátok margarinnal kikent muffinsütőbe és 180C-on süssétek, míg felemelkednek, utána tűpróbázzátok.
Vajkrém/ Főzött krém:
3 dl növényi tej (nálam szója)
1 tasak vaníliás pudingporal felfőzve
15 dkg margarin
10 dkg porcukorral habosra verni
Ha kihűlt a puding összekeveritek robotgéppel és babzsákba töltve, csillagcsővel díszítitek a muffinokat, mejd dekoráljátok a cukorkákkal. A krém ízlés szerint ízesíthető vaníliával, kókusszal, bármivel, vagy színezhető ételfestékkel, ha ahhoz van kedvetek.
A kelt tésztás receptek egyszerűek és olcsók, mégis rengeteg minden készíthető belőle, úgyhogy ha már úgyis elő az olaj a fánk sütéshez, nálunk mindig készül lángos is valamikor, mondjuk egy finom vegán babgulyás mellé.
Vegán Lángos:
- 50dkg liszt
- nagy csipet só
- 2 kanál olaj
- 4dl langyos víz
- pici cukor
- 1 kocka élesztő
- nagy csipet só
- 2 kanál olaj
- 4dl langyos víz
- pici cukor
- 1 kocka élesztő
Tofutejföl (ha nem tudtok beszerezni Dr Oetker növényi tejfölt, vagy szójajoghurtot):
- natúr tofu (morzsolva)
- citromlé
- só
- víz
- fokhagyma (kihagyhatjátok, de én mindenbe teszek, lángosnál 2 nagy gerezdet)
Vegán sajt:
A boltban kapható "növényi sajt" nem vegán! Tehéntejből van, csak növényi zsírral dúsítják, ezért "csúfolják" növényinek. Bioboltban kaptok Violife vegán sajtokat, de Tescoban, Auchanban is találtok többféle vegán sajtot.
Farsang vége- Húshagyókedd/ Nemzetközi palacsinta nap
A Farsang vége, ismertebb nevén Húshagyókedd (ez idén már.5.) után kezdődik a 40 napos böjt, ezért ilyenkor használták fel a maradék tejet és tojást a háztartásokban, például palacsintához. A böjt minden állati eredetű élelmiszer elhagyását jelentette, bár manapság rengeteg engedménnyel élnek és sokan ezt már nem így ismerik. (Katolikus iskolába jártam, de nem vagyok vallásos, csak gondoltam megemlítem érdekességképp.) Ilyenkor tartják a Nemzetközi Palacsinta napot, ezért mutatom a kedvencem.
Gundel palacsinta:
Vegán Palacsinta:
Liszt, szódavíz, só, kurkuma a színe végett, szójatej és olaj. Pontosabb arányokat nem tudok, a pali mindig állagra készül, de annyit tanácsolok, hogy kevergessétek/ vagy pihentessétek egy kicsit, ettől kijön a glutén a lisztből és szépen összetapasztja.
Diós töltelék:
Darált dió, cukor és kevés szójatej, aztán mehet fél percre a mikróba, persze lábosban is felfőzhetitek.
Olvasztott étcsokival öntöttük le, kis szójatejjel vagy olajjal azt is lehet higítani, ha szeretnétek. Meggle Decor vegán tejszínnel díszítettem.
Jó étvágyat a finomságokhoz, ha valamit elkészítetek osszátok meg velem Facebookon, vagy Instagramon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése